Közösen

Reggel J., a reggeli búcsúpuszit követően rám villantotta azt a nagyon szeretem mosolyát, majd megszólalt: Kicsim neked nem nagyon tetszenek ezek a páros hónapfordulók…..nem kaptam kaját. 🙂

Jajjj tényleg basszus igaza van, hogy a francba sikerült összehozni? Ráadásul tényleg pont két hónapja felejtettem el korábban 🙂

Pedig olyan jó kis kialakult reggeleink vannak. Ő főzi a kávét, én kivackolok, aztán megcsinálom a szendvicseit, még ő megcukroz, megtejez. Mármint a kávét, nem engem 🙂

Aztán kávézunk.

Erre ma reggel kivackoltam, szépen leültem az asztal mellé, és vártam a bögrét 🙂

Tudod, nálunk még minden ilyen ki pici dolognak varázsa van. Ugyanis ma 4 hónapja, hogy együtt élünk. Komoly, mi? 🙂

12 évig éltem egyedül. Vagyis Barnaszeműmmel kettesben. Nem én döntöttem így, így alakult. Pedig mindig nagy családra vágytam ám. És mégis.  De ha visszanézek most, azt nem mondom hogy jaj, szörnyű volt. Én sosem gondolkodom azon, miért történt, miért így alakult. Csak megpróbáltam boldog lenni úgy is, és boldoggá nevelni egy kisfiút.

De tudom, azért valahol mélyen mindkettőnknek hiányzott egy “normális” család.

És J. ugyanígy érez.

Nekünk minden  apró  kis dolog, ami másnak talán már unalmas, amit egy olyan ember, akinek természetes hogy családja van, talán már rutinnak érez, mámorosan boldogító.

A reggeli együtt kávézások, a búcsúpuszi az ajtóban. Hazavárni őt. Vacsorát készíteni, közben elmesélni kivel mi történt aznap. Együtt vásárolni, a közös háztartásunkba. Hétvégén közösen megcsinálni a házimunkát. Elaludni úgy hogy fogod a másik kezét.

Nekünk ezek a pillanatok nagyon nagyon értékesek.

Az hogy van egy KÖZÖS autónk. Amit ő takarít, én meg használom 🙂 🙂

Amikor J. leül Barnaszeművel megszerkeszteni a műszaki házi feladatot.

Egy csomó olyan dolog, ami másnak talán fel sem tűnik, amit más ember természetesnek érez. De nekünk mégis csupa új, csupa léleksimogató pillanat. Átlagos CSALÁDNAK lenni. 🙂

Mert az ember akkor érzi igazán mennyit érnek ezek az apró dolgok, ha évekig hiába vágyik rá.

És nem azért mert rossz ember, nem azért mert hibázik. Egyszerűen mert így alakul.

Aztán végre utat talál, kinyílik a világ, és már csak a holnap számít. Ami együtt indul, és kézen fogva ér véget.

Mert nekünk ez jó.