Ősanya

Amikor 21 évesen Barnaszemű belepottyant az életembe, minden megváltozott. Sokat gondolkodom rajta, vajon milyen lesz, miben lesz más 37-38 évesen anyának lenni.

Mi az amiben lazább leszek, mi az amit máshogy csinálok majd?

Mert akkor teljesen az ösztöneimre hagytam magam.

Emlékszem, egy esős szombati napra. Barnaszemű olyan 6-7 éves lehetett, és nagyon sokat küszködtünk az miatt, hogy rettenetesen félt a vihartól. Egyébként a mai napig megmaradt  néninemű félelem sajnos.

Akkoriban viszont elég volt a felhős ég, az eső, és ő kis árnyékként követett engem mindenhová, mert félt.

Nekem eszembe jutott, hogy a nagy bazi virágot le kellene cibálni a ház elé, kicsit leáztatni róla a port, mivel a fürdőszobát már régen kinőtte.

Virág lecibál, álltunk mellette az eresz alatt ( nem mertem otthagyni, még ellopják a végén…).

És akkor Barnaszemű megkérdezte, beleléphet-e a ház előtti hatalmas pocsolyába.

Hát persze kisfiam.

Vígan trappolt benne jobbra-balra, én pedig örültem neki, hogy pár percre elfeledkezett a félelméről.

-Beleülhetek?-jött az újabb kérdés, én pedig bólintottam.

-Bele is fekhetek?

Feküdj, kicsikém-vontam vállat, Barnaszemű pedig lelkes kismalacként fetrengett a pocsolyában. Kisgatyában.

És akkor felnéztem a szemközti házra, ahol mindkét emeleti ablakból, egy egy idős néni bámult minket megbotránkozva, még a függönyt is elhúzva rémületében.

Az eső zuhogott, Barnaszemű a pocsolyában fetrengett, én meg karba tett kézzel álltam mellette.

Pár napig azért vártam a gyámügyeseket 🙂

Végül kihalásztam Barnaszeműt, odafönt kádba dugtam, jó forró vízbe, ahol még fél órát önfeledten pancsolt.

És nem, egyáltalán nem érdekelt ki mit szól hozzá.

Mert volt másfél óránk, amíg elfeledkezett a félelméről. És ez nekem többet ért mindennél.

Sok ilyen dolgot bevállaltam anno. Ami nem illett a tökéletes anya képbe végképp. De azt hiszem, ha most újra kezdem majd, ilyen  apró kis őrültségek ismét  bele kell hogy férjenek. 🙂