Végtelenül jól esett, amikor a minap J., azt mondta egy megbeszélésen amikor a családjáról kérdezték, hogy van egy 15 éves fia.
Ez az apa dolog jó kényes kérdés nálunk, mivel ugye kamaszomra cirka 10 éve egyáltalán nem kíváncsi az apukája.
Hiszed vagy sem, pedig rettenetesen akarta.
20 évesen én még úgy álltam hozzá, ráér még, de ex szinte állandóan rágta a fülemet, legyen kisbaba.
Szinte azonnal teherbe estem, vele pedig madarat lehetett volna fogatni.
Rettenetes büszke volt, 9 hónapig mint a kezes bárány úgy viselkedett.
Aztán megszületett Barnaszeműm, és még bennem hihetetlen érzések kezdtek ébredezni, addig bizony őexe hamar beleunt a gyereksírásba.
3 éves volt a kisfiam, mikor vette kalapját, és a bőröndjét.
Pár hónapig még érdeklődött, párszor el is vitte magával, aztán mikor már az új kapcsolatából is született egy fiú, ez is megszűnt.
Néma csend.
Azt leírni, hogy Barnaszeműnek milyen fájdalom lehetett az apanélküliség, leírni nem tudom.
Nem tudom, mert az én apukám a világ leg”tyúkanyóbb” apukája, akit még 32 évesen is bőgve hívtam fel, mert ellopták a bőröndünket.
Nem mintha 50 km távolságból valamit is tenni tudott volna, de a “ne bőgjél” dörmögésre, nagyon nagyon szükségem volt, na 🙂
És nem tudom, mert nincsenek rá szavak.
Amikor vágyakozva nézte a strandon, ahogy egy kisfiút az apukája a nyakába vett.
Amikor olyan szinten tapadt rá az edző bácsira, (szó szerint csimpaszkodott rajta) hogy már majdnem ciki volt.
Amikor folyton azt kérdezte, ugye őt azért szereti az apukája?
Amikor azt mondta nekem 3 évesen, vegyünk egy bácsit…
Amikor egy csak barát férfi feljött hozzánk vendégségbe, és ő megkérdezte (szerencsére csak négyszemközt) hogy szólíthatja-e apának…
És amikor mindez a vágyódás haraggá fordult benne…
Anyatigrisként bármit megtennél azért hogy őt soha semmi fájdalom ne érje.
De a “nem kellek” érzést te nem tudod elvenni tőle.
Az ott van, sajog, fáj, mérgez.
A miért?
Az utolsó pillanatban toppant az életünkbe J. Jó nehéz dolga van, egy majd 16 évessel. Egy félig felnőtt félig gyerek érzéseivel.
Aki szeretne, ragaszkodna de azt se tudja hogy kell.
A 12 évvel amit kettesben töltöttünk a kisfiammal.
És nagyon szeretem őt azért hogy ezt megteszi.
Barnaszeműért. Értem. Értünk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: