Ez az, ennyi kellett a lelkemnek végre. Egy kis napsütés.
Volt már neked is olyan napod, amikor úgy nem történt semmi fontos, meg eget verő, de sok – sok kicsi jó azt igen, és te meg tudtál fogni minden apró pillanatot, hogy a lelked tenyerébe zárd, szűkösebb időkre?
Mert nekem ma ilyenem volt.
De kezdjük inkább a tegnap estével, mert J. nap volt, J. neve napja.
J. neve napja nagyon fontos esemény, mert Béé, vagyis én, nagyon szereti J.-t és megfogadta, hogy minden egyes egyedül töltött ünnepért kárpótolni fogja, amíg világ a világ.
A két színházjegy már hetek óta lapult a ruhásszekrényemben, egy könnyű kis vígjátékra, vasárnap este.
Tegnap hazalógtam délután, összeügyeskedtem egy tortát, olyan igazi puccosat, még rózsaszín masni is volt körülötte, meg minden 🙂
J. nagyon örült, és a csillogó szeme többet jelentett nekem mindennél.
Ültünk a fürdőben, (mert szigorúan csak ott lehet cigizni), és azt mondja nekem:
-Olyan jó hogy szeretnek, hogy valaki szeret. Szinténjé ( a főnök) meg elmehet a francba.
-Na látod-mosolygok rá,-neki tuti nem volt ilyen szép névnapja, talán ajándékot sem kapott.
-De kapott-vigyorodott el J.-egy WC kefét. A lányától.
Kitört belőlem a röhögés.
Tudod szívem, nevettem rá, ki-ki érdeme szerint 🙂
Aztán ismét felnevettem, mert eszembe jutott, hogy Barnaszemű a múltkor, mikor leteremtettem a wc eldugítása miatt, azt mondta, wc pumpát fog nekem venni születésnapomra. Hátttőőőizé…
Azt még hozzátenném, hogy a nagy sütés közben kinyírtam a kávékiöntőt, de eldugtam, ne rontsa el az ünnepi hangulatot.
Gondoltam, majd este bevallom, de elfelejtettem, és csak reggel jutott eszembe a dolog.
J. hajnal ötkor ült az ágy szélén, én pedig éreztem, itt az idő…
-Jah szívecske, eltörtem a kávékiöntőt.
-Nem baj drága. Képzeld veled álmodtam. Dolgoztam, aztán te meghívtál magadhoz, először voltam nálad,és minden csupa virág volt , meg szép kis kézzel készített szekrénykék.
( Tökreszeretem amiért még álmodni is ilyen szépeket álmodik rólam. 🙂 )
-És te mit álmodtál?- kérdezte. ( Sokszor álmodom, az agyam egy lökött mozimaker, színes és élénk álmaim vannak, rózsaszín kiscicáktól kezdve, a nemrég meghalt nagymamámig, aki álmomban ott fekszik a megszokott ágyán, csak senki nem látja rajtam kívül)
-Én?-tartottam hatásszünetet. Eltalált egy rakéta. Az úgy volt hogy mivel az államnak nem volt pénze, a közútról indították a piros fehér csíkos rakétákat. Úgy, hogy az autók eeerre mentek, a rakéták meg aaaarra. De az egyik rakéta fogta magát, és nem aaarra ment, hanem felém, és piff, telibe talált…..
J. csendesen kisurrant a szobából. Szerintem egész borotválkozás közben azon agyalt, nem olyan nagy baj az, hogy ő nem nagyon szokott emlékezni az álmaira.
Aztán dolgozni indult, én pedig reggelit készítettem magamnak.
Ha Baranszeműt látom meg, hogy a recés késsel próbál szeletelni, tutti lekapom tíz körméről.
Sajnos engem nem kapott le senki.
Illetve én kaptam le. A hüvelykujjamból egy darabkát.
Utólag már persze hiába hülye lökött libáztam, a darabka intenzíven vérzett, és egyidejűleg az is kiderült, egy árva cm kötszer nincs a házban. Jó, ragtapasz, olyan gyors kötözős, az van, na de ennek azért egy kis szorítókötés is jól jött volna.
Végül betekertem papírzsebkendővel, és körbetekertem rajta a tortáról tegnap este levágott rózsaszín szalagot.
Perfekt 🙂
Kicsit ugyan hülyén néznek rám a munkahelyemen, J. pedig tuti nem hiszi el hogy a RÓZSASZÍN az véletlen, de az ujjam nem fáj, és ez a lényeg. És még egyedi is 🙂
Aztán lejöttem dolgozni, de mivel hét ágra sütött a nap, hát gyorsan beszerveztem magamnak egy kis kiszállítást, amiből az lett, hogy visszafelé meglátogattam aput, és tök jót beszélgettünk, és én meg végre nem rohantam, és ettől olyan jó kedvem lett.
És aztán benéztem a nagynénémhez is, aki behívott a szobába, és az ágyon ott volt összerakosgatva az a rengeteg fonal, amit mi vittünk a múltkor, szépen színek szerint.
Mert nagynéném szegény, hosszú évek óta mentálisan beteg, amit gyógyszerekkel szépen szinten tudnak tartani, de a külvilággal való kapcsolata azért lassan teljesen leszűkül. Már évek óta nem mozdul ki a lakásból, nem olvas, nem néz tv-t.
Egyedüli szenvedélye, hogy köt.
Egész álló nap.
Ha nincs fonal, akkor aput keresgéli, apró csipp csupp dolgokkal, problémázik mindenen.
Boltban venni viszont lehetetlen az ő mennyiségét, napi 3-4 motring fonalat.
Az interneten, aukciós oldalakon próbálkozom, próbálkozunk nagyobb mennyiségű fonalhoz jutni.
Pár hete, kincsre leltem, hatalmas mennyiségű fonal, elérhető áron.
Mozgósítottam a családot, ha tudnak beszállni a pénzbe, én vállalom hogy érte megyek.
Sikerült:)
És ma, ahogy behívott a szobába, és lelkesen tervezgette melyik kupacból mit fog kötni, akkor azért ez sem volt olyan rossz érzés, bevallom.
Úgyhogy mire felértem a központba, és megálltam a parkolóban a templom előtt, akkor úgy nagyon jött az ötlet, hogy be kellene menni, és csak azért hogy köszönöm.
És jó volt ott ülni a csendben, egy kicsit, és tényleg csak az jutott eszembe, hogy köszönöm Barnaszeműt, aki a minden nekem, köszönöm J.-t aki a szerelemével egy új életet adott nekem, apukámat, anyut, az érzést hogy süt a nap, hogy nagynénémnek sikerült örömöt szerezni, köszönöm ezt a tavaszt, a vágyaimat, a terveimet. Az életem. Úgy ahogy van.
Mert ma minden jó.
