Kb 3 nappal ezelőtt, hajnalban, amikor épp a kávésbögre mögül bambultam a lebomlott vakolatot a konyha plafonján, egyszer csak valami halvány madárcsicsergés ütötte meg a fülemet. Alig hallhatóan, baromi bátortalanul, de a kis optimista nyomta már egy kicsit, ébredés után.
Jön a tavasz- vigyorogtam J.-re, aki kicsit kétkedőbb hangulatban volt, ugyanis a kocsiablak még nem egészen ezt támasztotta alá.
Aztán kisütött a nap.
Én meg bezsongtam.
Mondhatni, szokás szerint, de azé még cikra 20 év után is baromira meg tudok lepődni rajta.
Első jele az volt, hogy most már olyan szinten szeretnék belevágni a babaprojektbe, hogy most de mindjárt, azonnal.
Persze ez még nem ilyen egyszerű, de azt hiszem hamarosan megrágom J. fülét, hogy ő hogy érez.
Második jele pedig, hogy a tükörben megjelenik egy bálna, aki tegnap még nem volt ott, de ma már határozottan vigyorog. Meg különféle helyeken, különféle kis hurkácskákat villogtat.
Ami persze tegnap és tegnapelőtt is ott volt, de most a napsütésben valahogy mintha jobban látszana 🙂
Megszületett az ítélet: Fogyni kellene kicsinykét.
Na és talán a jövőre nézve az sem lenne hátrány, ha mozognék is cseppet.
( Kisördög a szívemben persze röhög a markába, nem szaladgálsz, meg cipekedsz éppen eleget egész nap, baby? )
De az nem olyan ám.
Nagyon nem, mint kiderült, mert hétfőtől reggeli tornával indítottam a napot.
Hétfőn tök jól ment, igaz nyögdécseltem akkorákat, hogy a szomszédok talán félreértették a helyzetet….de tök elégedett voltam magammal, ez az, fitt leszek, meg minden. 🙂
Kedden konkrétan az ágyból alig bírtam felkelni reggel, de azért kitartottam.
Szerdán már mindenem zsibbadt, 90 éves nagyanyóként vonszoltam magam, és mivel egyenlőre nem kötöm senki orrára, a nagy elhatározást, (még J. sem tudja, meglepi lesz 🙂 ), kicsit furán néznek rám.
De lőn a péntek reggel, izmaim pedig beszüntették a lázas tiltakozást, úgyhogy talán sikerül beépíteni a mindennapjaimba a reggeli testmozgást.
A napsütés újabb hozománya, hogy mindenáron kertészkedni szeretnék.
Ez nálam kimerül a 4 ablakba kihelyezett 4 db virágládában, de amint kisüt a fent említett kerek égitest, nekem azonnal különféle kollekciók kezdenek átsuhanni bezsongott elmémen.
Mert az nem úgy van ám, hogy csak úgy bele mindent és kalap.
Színharmónia meg minden.
Kék fehérrel, sárga rózsaszínnel, meg ilyenek. 🙂
Tavaly jól sikerült a dolog, kicsit túl jól is, a túlvásárolt páciensek J.-hez kerültek az ablakba.
J. az édes, lelkesen ápolgatta is őket, de a hálátlan jószágok nem igazán értékelték igyekezetét.
Szegény J. már úgy is aggódott mit fogok szólni, de a szomszéd nénik se voltak kíméletesek, mert szemrehányóan kérdezték, szerinte hogyan fog érinteni a látvány, ha megyek hétvégén? 🙂
Azt még nem tudom hogy fogja érinteni, hogy egy újabb sötét titkot kell majd megismernie velem kapcsolatban….
Menthetetlen virágfüggő vagyok.
🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: