Tegnap nagyon szerettem J.-t este. Jó, tudom, mindig és mindig, de olyan aranyos volt, és megint annyira bebizonyította azt, hogy nem véletlen töretlen imádatom.
Még a hét elején szóba került munkahelyen a nőnap, és akkor a kolléganő meg anyukám szomorúan nézek egymásra, hogy ők már senkitől sem kapnak virágot majd.
Anyu kedvese meghalt pár éve, a kolléganőé nagyon beteg.
Nem volt jó pillanat. Fájt a szívem kicsit értük.
Tegnap este J. késett, a főnök megint vacakolt, a főnök aki 5 hónapja mindent megtesz azért, hogy gombostűt szúrjon a mi kis boldogság buborékunkba.
Anyu feljött, hiszen Barnaszemű névnapot ünnepel ezen a napon.
A hűtőben már ott lapult a vakondtúrás torta, ami biztosan finomra szokott sikerülni, ugyanis kamaszomon kívül másnak esélye sincs belekóstolni. Ritka esemény,ha megéri a másnap végét 🙂
Szóval anyu itt volt, beszélgettünk, közben megérkezett J., és ahogy belépett, a kezében KÉT cserép virág.
Pedig fogalma sem volt arról, hogy anyu itt van, és a történet előzményét sem meséltem neki.
De neki eszébe volt anyukám is.
Anyu mosolyogva búcsúzott, és jó volt utána nézni, ahogy bandukolt hazafelé, kezében a rózsaszín csomaggal.
És én jobban örültem ennek, mint a saját rózsaszínemnek.
Pedig az is nagyon, nagyon B.-s volt. Meg a csoki. És a gumicukor 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: