Be kell vallanom, nagyot tévedtem, amikor azt mondtam, J. szelíden és csendesen tűri az én lököttségemet. Nem, ez nagy tévedés. J. legalább olyan lökött, mint én 🙂
Szombat este Tv-zés közben, amikor már a negyedik teljesen lehetetlen testhelyzetet vettem fel, ( fájt a hasam, és néha csak bugylibicska üzemmódban volt kivitelezhető a létezés,) rátettem a fejem J. hasára.
Ugye ha lesz esküvőnk, akkor mi is fogunk galambot röptetni a szertartás után ?!
Fehéret!-tettem hozzá, csak hogy teljesen lenyűgözzem.
Sikerült. Kerek szemmel nézett rám, de aztán megjelent a csillogás a szeme sarkában:
Galambot?-értetlenkedett-Hát azt elég macera beszerezni, főleg a fehéret, meg egyébként is…..
Tyúk nem lesz jó?
És akkor nekem megjelent a lelki szemeim előtt, ahogy ott állunk, J. elegánsan mint egy herceg, én pedig hófehér, (esetleg rózsaszín) ruhában, és lelkesen elhagyítunk, egy egy fehér tyúkot.
Azt nem mondom hogy 5 percnél tovább röhögtem.
Ötlet levédve 🙂 Mert még tyúkot tuti soha senki nem reptetett az esküvőjén 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: