Akaratomon kívül sikeresen szívbajt hoztam a számomra két legfontosabbra.
És még csak fogalmam sincs, hogy hoztam össze.
Tegnap este kicsit nyúzott voltam, vasárnap színházban voltunk J.-vel, jó későn értünk haza, úgyhogy a reggel baromi gyorsan érkezett. Délelőtt rengeteg ügyintézés, aztán kocsiba vágtam magam, Barnaszeműnek fogadó órája volt.
Este pedig a tanulás, holnap matekdoga….
Barnaszemű réme, mert sajnos a matek az baromira nem megy.
Kucorogtunk az ágyán a kisasztal előtt, próbáltam visszaidézni a 20 éve tanultakat, kamaszom nagy szemekkel nézett rám, nekem meg a szívem szakadt meg, mert látom rajta, nem érti. Annyira szeretné. De nagyon küzdünk vele.
Aztán csengett a telefonom. Fel akartam állni hogy felvegyem…..és nem ment.
Valami bénító, szúró fájdalom az ágyékomban jobb oldalt. Nem bírtam lábra állni.
Jó, gondoltam, biztosan elzsibbadt, telefont behozta Barnaszemű.
Még befejeztük a feladatot, mozdultam volna….és kész. Úgy maradtam. Mindennemű mozdulatra jött az éles fájdalom.
Barnaszemű próbált felhúzni ülő helyzetbe, de feljajdultam a fájdalomtól, pedig nem jellemző rám a nyavalygás.
Kamaszom rohant szólni J.-nek, úgyhogy két perc múlva már két ijedt barna szempár meredt rám, én meg ott fetrengtem az ágyon, és képtelen voltam a lábamat megmozdítani.
Arról már hallottam, hogy van akinek beáll a dereka, egy rossz mozdulat, és úgy marad, na de a csípője, meg a combcsontja? Vagy valami ilyesmi. Már ahogy sikerült beazonosítani a problémát.
J. végül elkezdte végiggyúrni a lábamat, és lassan lassan már mozgásképes lettem. Mintha az összes izmom görcsbe ugrott volna, azt mondja.
Az érdekes az, hogy 1 óra múlva már kutya bajom sem volt, a fájdalom nyomtalanul elmúlt, de én kicsit szégyenlem magam, mert sikeresen a frászt hoztam mindkettőre.
Azért ilyet nem szoktam túl gyakran összehozni. Na nem is szeretnék. 🙂
Említettem hogy tegnap Barnaszemű iskolájában voltam, fogadó órán.
Egy némelyik tanár, kicsit kerek szemmel nézett rám, egyrészt mert mint egy tanárnéni elmondta, mostanában nem nagyon divat a szülők körében fogadó órára látogatni, másrészt meg, Barnaszeművel nem igazán van probléma.
Tudod bevallom, ez az én kis titkos perverzióm.
Na ne nézz ilyen nagy szemekkel, elmondom az okát. 🙂
Barnaszemű az első perctől fogva eleven kis ördög volt, tele energiával, amihez valami hihetetlen erős igazságérzet, és öntudat párosult. Ráadásul az apukája pocsékul időzítve, pont akkor vette kalapját, mikor kb 2 hete járt óvodába.
Ez a tény pedig jó időre betette a kaput, mind a lelkivilágának, mind az óvodához fűződő viszonyának.
Utálta. Masszívan, 4 éven keresztül.
Minden évben megjártuk a nevelési tanácsadót, ahol lelkesen próbálták tudatosítani bennem, a gyerek PROBLÉMÁS.
A család is besegített, a kevésbé tapintatosak ( pl nagymamám) előszeretettel emlegettek holmi GÉNEKET, ( nem az enyémekre gondoltak 🙂 ), enyhén fojtogatás közeli állapotba hozva ezzel engem, mert nem és nem, nem voltam hajlandó engedni, hogy Barnaszeműt renegátnak minősítsék.
A testvéreimtől is kaptam pár szép emléket, amiért nem haragszom ugyan, de elfelejteni nem nagyon fogom.
A nővérem pl. kerek perec közölte, jobban odafigyelhetnék Barnaszemű fizikai erőnlétére, mert ha felnő nem sok választása lesz, mint a fizikai munka, és akkor hogyan fogja majd bírni, ha nincs állóképessége?
Á nem, nem hülyézte le, rosszul látod.
Az öcsém is elengedett pár hasonló kedves megnyilvánulást, amiért ismétlem nem haragszom, de azért anyaként nem esett túl jól az biztos.
Az osztálytárs anyukák is kicsit lenézően pislogtak rám, amikor szülői értekezleten rendre felmerült kamaszom neve, mint kis bajkeverő.
Aztán ahogy nőtt, szép lassan beért az a bizalom, amit én soha egy pillanatra sem vontam meg tőle, amiért szembe szálltam érte az egész világgal.
Egyre jobban ment a tanulás, egyre kevesebb lett a panasz, és mire oda kerültünk, világosan látszott, komoly esélye lehet bekerülnie egy szakközépiskolába is, egy olyan szakra, ami talán a jövőt biztosítja.
Csont nélkül végigcsinálta.
Először is írt egy olyan felvételit, hogy még én is meglepődtem rajta, és tudom hogy csúnya dolog, de hatalmas elégtétellel nyugtáztam, hogy lazán ott vagyunk a sztárolt gyerekek mellett.
A felvételi sikerült, pontosan oda került ahová szeretett volna, és a mai napig imád ide járni, a tanárok szeretik, és semmi gond nincs vele.
Hát ezért járok én most, fogadó órára.
És nézd el nekem ha kicsit dicsekvőre sikerült ez a bejegyzés, de arról szól, aki nekem a legfontosabb a világon. És nem tudok elfogulatlanul írni róla. Hiszen anya vagyok. És ő a mindenem. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: