Ma van az a nap, amikor 37 évvel ezelőtt, megkezdtem földi pályafutásomat. Nem, én nem megszülettem, én a világra robbantam. Legalábbis anyukám szerint 🙂
Történt, hogy ezen a tavaszi napon, anyukám érezte, kettes számú magzata úgy döntött, itt az idő a világra jönni.
Apu bepakolta őket, égszínkék wartburgunkba, irány a kórház.
Fiút vártak.
Akkoriban nem létezett még ultrahang, és egyéb tudományos okosságok, a doki 40 év tapasztalatára alapozva, teljesen fellelkesítette drága apukámat: Másodikra itt lesz a várva várt fiú!
A történet innen kezdve, két fontos szereplő szemszögéből:
Anyukám verziója:
Bekísérték a szülőszobára, a szülésznő megkezdte a felkészülést, ellátta anyukámat a szükséges tanácsokkal, miközben a doki teljes nyugalommal meccset nézett a kistévén a szülőszoba sarkában.
Anyu kényelmesen felfeküdt az ágyra, szülésznő odalépett ahová szükséges, és rémült arccal felkiáltott: Doktor úr, jön a baba!
És akkor, a drága doktor úr, kimondta az a mondatot, amit még nem nagyon hallottak az ódon falak a szülőszobán:
Tartsa vissza anyuka!
Anyám csúnyán nézett a dokira, mégis hogy a jó büdös francba tegye, nem annak kellene most jönni, hogy nyomjon? Vagy ilyenek?
B. aki akkor még nem volt B. csak egy kisbaba, azonban nem sok gondolkodási időt hagyott a szereplőknek, nemes egyszerűséggel kibújt. Azaz kirobbant 🙂
Doki pedig minden bemosakodás, előkészület nélkül ugrott oda, még épp időben, hogy a sietős kis rendbontó a kezébe csusszanjon.
Aki elégedetten nézett körül ezen a világon. Születés? Kipipálva. Megcsináltam, na. Most mi következik?
Apukám verziója:
Ahogy odaértek a kórházba, felkísérte anyut a szülőszobára, majd visszafordult a kocsihoz, a csomagokért.
Mire visszaért, alig telt el 5 perc, már nyílt is az ajtó, rajta pedig kilépett, egy lehajtott fejű doktorbácsi.
Hááááát Pista…..-kezdte mondandóját, mire apukám azonnal megvilágosodva vágta rá: Lány!
Doki szégyenlősen bólintott, és apukám kezdte megemészteni a történetet, ismét lánnyal bővült a család.
🙂
De mivel B. rettenetesen nagyon szerette az apukáját, azért a későbbi időkben mindent megtett annak érdekében hogy annyira azért ne hiányozzon egy fiú. ( Konkrétan égetnivalóan rossz tudott lenni, de ezt már jól elfelejtették az évek alatt. Szerencsére 🙂 )
Végül azért két évvel később a fiú is összejött, de akkor már apukám teljesen érthető módon, csak akkor hitte el a dolgot, mikor a saját szemével meggyőződött a bizonyítékról 🙂
Szóval ez születésem teljesen hiteles története. És biztos lehetsz benne, hogy minden úgy történt, ahogy írva vagyon. Hiszen én is ott voltam ám 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: