Az elmúlt héten számtalan gondolat cikázott a fejemben, amit talán ide vethetnék bejegyzés gyanánt, de az a tíz perc, fél óra, az valahogy nem akart összejönni sehogyan sem.
Én pedig péntekre már fürdőben bőgést produkáltam a folyamatos rohanástól. És rémülten gondoltam számtalanszor arra, vajon hogy a jó büdös francba fogom én ezt egy kisbaba mellett végigcsinálni?
Ugyanakkor lelkem rendezettebb fele, valahogy azt súgja, talán pont ez lenne a baba küldetése. Hogy egy kicsit ráfékezzek már. Hogy megtanuljam végre kigazolni az igazán fontos dolgokat, hogy megtanuljak végre NEM-et mondani.
Mert az baromira nem megy még.
Lassan véglegesen kiürül a hormon a szervezetemből azt hiszem. És ennek a kezdeti pattanásosságon kívül egyéb tünetei is kezdenek világosan előbújni.
Mind pozitív, mint negatív irányba. Csak hogy meg legyen az egyensúly. 🙂
Pozitívként kell értékelnem, ( bár erről J.-t is meg kellene kérdezni 🙂 ) egyes 18 éven felüli tevékenységek iránti megnövekedett érdeklődésemet, nem mintha ezzel bármikor probléma lett volna, de vannak napok amikor J. -nek konkrétan vége van. 😀
Ehhez még hozzátenném hogy nem tudok nem számolgatni persze, hogy az a bizonyos 14. nap, ami nálam persze nem tuti, merthogy soha nem volt két egyforma ciklusom, a 23 naptól, a 46 ig, minden időpontot tudok produkálni.
De azé persze ott motoszkál. Mivel azonban J.-t nem szeretném stresszelni holmi ” na most aztán vágd ki a rezet szivi” hozzáállással, ezért fondorlatos módon megkörnyékezem. 🙂
És tudom hogy baromi csalódott leszek ha még várnunk kell pár hónapot. Pedig hát ez lesz a természetes.
A másik fele, hogy hormonjaim végre kedvükre tobzódhatnak annyi hónap “elnyomás” után. Teszik is ezt roppant alapos módon, hol hülye picsogós állapotba ringatva eddig viszonylag kiegyensúlyozott gazdájukat, hogy aztán a következő percben valódi házisárkányként robbanjon fel, egyenlőre csak önmagában, de erősen félő, hogy ez heteken belül változhat.
Végül is jól elvagyunk. A testem meg én.
És akkor még hozzátenném, hogy lassan kezd beérni a kenyér, sütemény, és egyéb hizlaló dolgok korlátozásának gyümölcse, elindult lefelé a mérleg nyelve.
Hurrá. Még jó hogy mire komoly eredménye lenne, addigra már reményeim szerint senki nem fogja látni rajtam 🙂
És persze azért megvannak még a régi jó parák is természetesen.
A : mi van ha nem jön össze? A : hogy fogok tudni figyelni a 16 évesre? És a : minden rendben lesz majd?
Szóval felkavartam magamnak az állóvizet rendesen.
Most viszont a legfontosabb kérdés, mégiscsak az : Vajon seggberúgnak-e odalent, amiért jól elkésem ma reggel? 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: