Csapongós

Már rég úton kellene lennem, húsnak olvadoznia a tálban, néninemű rendnek a szobában, erre itt heverek az ágyon, és írok…

Mert napok óta nem volt 10 percem, és a következő napokban nem is lesz….hát most rendetlenkedem. 🙂

J. dolgozik délelőtt, kettesben a “nagyonszeretjükám” főnökével, ami úgy szokott kinézni, hogy ha délig tart a munkaidő, akkor én rátelefonálok fél 1 kor hogy : Drágám, elindultál már, mert ezt meg ezt még venni kellene…..És akkor általában fél órán beül elengedi, mert észbe kap, hogy egyeseknek családja is van, akik teljesen irreális módon, szeretnének hétvégén együtt lenni.

A legfontosabb most mégis az, hogy a jövő héten eldől, kell e még tampont vennem…..

És én tiszta hiszti vagyok.

Az eszem okoskodik itt nekem, hogy de hát még csak második hónapja, és amúgy is, nem dől össze világ…aztán jön a nagyon hisztis, és türelmetlen én, és némán tombol egyet a lelkemben, hogy DE ÉN MOST AKAROM!

És félek, mert tudom hogy bőgőzés lesz, ha mégsem, aztán meg szidom a hülye konok fejemet, mert más milyen türelmesen viseli ezt is, hónapokig esetleg évekig is….

És aztán jót vigyorgok magamon, mert az jut eszembe, hogy 20 évesen, én azt hittem gyámoltalan és szelíd természet vagyok, és mellém egy erős férfi kell, aki irányít. Mert hogy nagyon odabújós vagyok.

Mennyire nem ismertem önmagam….

Jól meg is szívtam ez okán, kellett nekem a macsómen.

Na de fátylat a múltra.

J. ben pontosan az a jó, hogy nem irányít, csak körülölel. Nehéz ezt jól leírni, de még soha az életben nem éreztem ezt, mint mellette. Szabad vagyok, de védett is. Körülölel ha kell, repülni enged, de ha kell, mindig ott van, valami csodálatos védőburokkal ölel át, de hagyja hogy önmagam legyek.

A múlt héten csavarogtunk egy cseppet, fent aludtunk az ő lakásában, és én olyankor gyerek vagyok, akit kényeztetnek. És nekem ez néha annyira kell.

Még a sötétben világítós nyalókát is megvette nekem 😀

Barnaszemű viszont nem ismeri a télifagyit!!!

Ahogy bóklásztunk az egyik multiban, vidáman csodálkoztunk rá, gyerekkorunk sztárédességére. 🙂

Vettünk is belőle rögvest hármat, majd este megesszük jelszóval.

Este belenyomom Barnaszemű mancsába, kerek szemekkel, bizalmatlanul nézi….

-Mi ez?

-Télifagyi!

-Ne bassz…..-kommentál.

-De tényleg. Télifagyi. A mi időnkben még nem volt télen rendes fagyi, ezt ettük helyette.-magyarázom.

Bizalmatlanul méregeti, beleharap. Aztán a kezembe nyomja.

-Fúúúú….

Nahát kisfiam.

Vígan majszolom, miközben Milka csokin, és tejszínes jégkrémen felnőtt magzatom, megbotránkozva pislog rám.

Majd megtudja ő is, mint jelent néha a gyerekkor íze 😀