Annyi de annyi teória létezik arra, miért is jó fiatalon szülni, (ahogyan persze arra is, miért jó érettebben).
Nekem -remélem-alkalmam lesz mindkét verziót megtapasztalni, úgyhogy majd akkor írok egy nagggyon komoly, és nagggyon tudományos tézist a dologról.
Most per pillanat viszont azért volt jó 21 évesen szülni, mert 37 évesen egy baromi jóképű, baromi jó testű, világszép szemű pasassal vonulok mindenhová, aki ráadásul szuper jópofa is, és teljesen odavagyok érte.
Most komolyan. Más anya is ennyire odavan a kamasz fiáért, vagy kezdjek aggódni, nálam van a bibi?
De nézem a gyönyörű barna szemeit, a bajuszkás csinos pofiját, a kigyúrt vállakat, és karokat, és huszonhatodszorra is totálisan elolvadok, mennyire jó pasi. ( Lesz naaa 🙂 )
Tegnap egész nap velem volt, egy elég kemény napot lenyomtunk, árubeszerzés ügyben, ami egész napos vezetés-pakolás-talpalás-cipekedés-intézkedés kombó. De közben nagyokat dumálunk a kocsiban, röhögünk egy csomót, megbeszéljük az élet nagy dolgait, huszadjára is végighallgatom hogy a MOTOR épp milyen stádiumban áll, kivárom a sort a motorosboltban, számomra teljesen ismeretlen alkatrészekért, cserében ő nem türelmetlenkedik, még épp csak bekukkantunk a cipőboltba 🙂
Imádom. A kis gondolatait, a jövőről szövött álmait, a futó szégyenlős pillantásokat a csajok felé, akik általában sokkal bátrabban stírölik egy szem magzatomat, és jobb híján velem bratyiznak, ( igazi nők bakker, tudják a szabályt, az anyával jóban kell lenni 🙂 )amit én széles vigyorgással nyugtázok.
És a legjobb valahol mégis az az egészben, hogy elmondja ezeket a dolgokat, hogy tudhatok róla, mi játszódik odabent, hogy ennyi idősen még nem ciki: “anyám”, és már tegnap este kijelentette, ma is jön velem, amikor kiszállítok, és majd csak utána megy a szerelmetes motorját tovább bütykörészni.
És ez nekem a világon mindennél többet jelent.
Valamikor, amikor még odabent kopogtatott a pocakomban, olyan sokat álmodoztam róla, milyen lesz majd az élet együtt. Azt első pillanatban tudtam, fiam lesz. Megéreztem.De akkor is a legszebb az, hogy pontosan ilyennek képzeltem, vágytam.
Ilyen szenvedélyesnek, álmodozónak, élettel elégedettnek, viccesnek, szorosan kötődősnek.
Bármilyen is lett volna, ugyanennyire szeretni való lenne. Mert 16 éves, és álmodozik, és akkora benne a lehetőség, a jövő, az érték, az élet.
És szeretném, ha J. is átélhetné ezt, az első pillanattól fogva. Én pedig újból. Duplán. A kicsi kis dolgaival, és a nagy nagy élményeivel. Mert úgy lenne minden kerek. 🙂
Köszönöm szépen Krisztina 🙂 Most persze úgy gondolom, hogy én tök lazán meg jófejként fogom megélni a “csajos” korszakot, de persze biztos hogy nem lesz ilyen egyszerű. De majd megírom itt a cafeblogon 😀
Grata:))) Ezért érdemes élni!!!!!!!!!! Ők az Isten ajándékai…persze lesz majd konfliktus, amikor összejön egy olyan babával,akit a mi tapasztalatainkkal látunk,de úgy sem hallgat a mi Királyfink ránk.
De a legnagyobb mondás,amit megtanultam: az Élet X-re játszik. Tehát idővel minden a helyére kerül.Akik jók Velünk jót kapnak, akik rosszak,azokat a Karma elintézi.
Légy Boldog és használj ki minden percet:))
Szeretettel
Gáspár Krisztina