Már megint napok óta itt motoznak a gondolatok a fejemben, csak éppen a 10 perc hiányzik hozzá, hogy “papírra”, ( na jó monitorra) vessem őket.
Szóval kezdem ott, hogy tankönyv rejtély megoldódott, a suliba a könyvtáros néni egy bűbáj volt, mindent készségesen elmagyarázott, miközben szerintem jót mulatott görcsös tankönyv csekk birtoklási vágyamon.
Az van, hogy használt könyveket fognak kapni, a maradékot meg- szakmai és nyelvkönyveket, ráérnek majd szeptemberben megrendelni.
Kő legördül, mégsem marad könyv nélkül szerelmetes magzatom. 🙂
A múlt héten újból beintett egy jó nagyot a kedves sors, még mindig semmi eredmény baba ügyben.
Nem mintha nem készítettem volna elő a dolgokat, ( szívem szerint le is írnám a sztorit, mert vigyorgok ahányszor eszembe jut, de mivel J. nem tud arról hogy én blogba foglalom életünk rezdüléseit, így beleszólása sem lehet abba, meddig terjedjen a kitárulkozás, hát nem viszem túlzásba az intim részeket, így védve őt a kellemetlen érzéstől, hogy jövendő b. neje világgá kürtöli minden bizalmas élményünket).
Szóval az volt, hogy hiába számolgattam én a napokat, a testem jót röhögött, és produkált egy 31 napos ciklust, amiből kikövetkeztethető, hogy elszámoltam magam, de alaposan.
Iszonyatosan jót hisztériáztam a fürdőszobában, ami nálam kizárólag odabent történik, ami azt jelenti, hogy akkor se venné észre rajtam senki, ha mellettem állna, de én mindig tök jól megkönnyebbülök tőle 🙂
Délután kibeszéltük a dolgokat J.-vel, ismét sokat tanult az egész babamizéria jelentős momentumairól, mert ugye J. tisztában van az alap dolgokkal, de a női ciklus apró mozzanatait eddig csak a menstruáció előtti bőgős hangulatok körvonalazták számára.
(Barnaszemű szerényen csak “Rémszerdának” hívta, a gyógyszer miatt még hajszálpontosan eme napon megérkező menstruáció előtti feszült állapotomat 🙂 )
Mire eddig jutottam az írásban megérkezett az ágyamba Barnaszemű, szeretetrohamot kapva, úgyhogy most épp a bordáimat igyekszem visszalélegezni a helyére, mert ilyenkor hajlamos elfeledkezni a tényről, hogy 90 kiló, és ha hozzám bújik az nagyon jó, csak épp levegőt nem kapok közben 🙂
Na jó, persze ezeket a pillanatokat el nem cserélném semmiért, mert örülök neki, hogy 16 évesen egyáltalán még hajlandó néminemű megszeretgetésre, csak közben azért felnyögök néha, amikor a fejével a hasamba fúródik pl. 🙂
Most elrobogott apukámmal, nagyon fontos és nagyon komoly szerelési munkálatokat végezni valahová, igazi szerelős kantáros nadrágban, és már előre tudom, megint nyakig olajosan fog hazajönni, mert a világért sem mosakodna meg még haza nem ér, mert akkor senki nem látná, hogy ő kéremszépen micsoda spéci munkát végzett éppen.
Annyira imádom 🙂
Visszatérve J. re és a terveinkre, a hét nagyon kimerítős volt, nagyon sok meló összejött, és a kolléganőm is szabadságon volt, azonkívül itt vigyorgott 15 kg barack, ami feltétlen befőtt szeretett volna lenni.
Úgyhogy este, amikor hulla fáradtan bedőltem az ágyba, csúnya módon, az jutott eszembe, istenem de jó hogy még nem tartunk azoknál a napoknál, amikor már “elvileg most”. 😀
Közben persze azért kicsit bennem van a félsz, hogy mi van ha kiderül hogy hiába is reménykedünk, hogy valami gond van, és nem lesz olyan diadalmenet az egész törénet.
És néha bepánikolok azon is, hogy vajon elég egészséges vagyok-e, (az a fránya túlsúly ugye) hogy kihordjak egy babát.
De ugyanakkor meg J. miatt még jobban szeretném az egészet, mint magam miatt.
J. a világ leggondoskodóbb, leggyengédebb, hihetetlen szeretetet árasztó, biztonságot adó embere.
Olyan aki apukának született.
Ha arra gondolok, hogy itt van Barnaszemű aki gyönyörű, okos, értelmes, egészséges srác, tele élettel, és jópofasággal, és hogy ő az, akire az apukája évek óta egyáltalán nem kíváncsi, akkor úgy érzem, az apukája kicsit nem is érdemelte meg, hogy csak úgy 22 évesen az övé lehessen ez a csoda.
És hogy tartozik az élet annyival J.-nek hogy belőle meg végre apuka lehessen, mert tudom, érzem, hogy nagyon nagyon jól fogja csinálni, és olyan szeretet, gondoskodást, odaadást fog nyújtani ennek a kis embernek, amilyenre csak ember vágyhat.
És tudom hogy ő mennyire vágyik rá, hogy apa lehessen.
És az életnek muszáj, hogy igazságos legyen. Ugye hogy ugye?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: