Nevess ki érte, de imádom az őszt.
Egyrészt ha visszagondolok a múlt időkre, elég sok JÓ emlék az ,ami az őszhöz kötődik, másrészt meg, egyszerűen beköltözik a lelkembe valami kis megnyugodós béke, amit magam sem értek, de nagyon jó.
A telet persze nem szeretem, a maga hideg, lucskos, szürke mivoltában. (Kivétel persze a porcukor fehér, havas gyönyörűséges napok, de abból sajna kevés van egy évben)
A nyár viszont nekem túlságosan “sok”, túl harsány, túl meleg, túl kúl. A munkám is tetőzik ilyenkor, “szezon” van, és mire észbe kapok, már vége is az egésznek.
Aztán jön a kis csendeske, jó levegős, napsütéses de nem fullasztós, ezer színű ősz.
Imádom az illatot.
Az őszi avar, a halványan levegőben úszó füst, az alma, szőlő, dió illatát.
Ettől teljesen transzba esem, megnyugodok, elcsitul bennem minden. Valami csendes megnyugvás, befelé figyelés, várakozás az, amit érzek.
És igen, lassan eszembe ötlik még valami: Karácsony. A kedvencem.
Mióta Barnaszemű kamaszodik, már ilyenkor tájt elkezdem törni a fejem, minek is örülne majd a fa alatt.
Még kisgyerek volt, könnyebb dolgom volt talán, hiszen annyi minden csoda dolog izgatja egy kisfiú fantáziáját, lényeg hogy JÁTÉK legyen. Aztán szép lassan kinőttünk, a lego, kisautó, számítógépes játékok özönéből.
Akkoriban sokat gondolkodtam arról, vajon fogok-e még tudni kitalálni neki olyan dolgokat, amivel megőrzöm majd, a karácsony különleges, meglepetéses hangulatát.
Nálunk az volt a szokás, és én ezt tovább hoztam magammal Barnaszemű karácsonyaiba, hogy a “fő” ajándék mellett, sok kis apróság is volt a fa alatt. Lehetett ez épp zokni, papucs, vagy új pizsama, de szépen becsomagolva, ő is ott várta a sorsát, hogy Barnaszemű életében fontos posztot tölthessen be egy ideig. És mindig volt könyv is, ehhez is ragaszkodtam.
Nekem mindig nagyon fontos volt az ő öröme, talán egy kicsit azért is, mert szerettem volna elfelejtetni vele azt, ami azért minden karácsonykor ott lebegett, hogy volt valaki, aki ezen a napon sem volt kíváncsi rá. Akinek nem számított egy kisfiú karácsonya.
Barnaszemű nem egyszerű eset viszont kamaszként, mert egyrészt totálisan hidegen hagyják a klasszikus kamaszdolgok, mint pl okostelefon, mp4 lejátszó és társai,:nem, nem szeretne új telefont, jóóó még a régi, és minek nekem tablet?
Szóval minden évben, már szeptemberben elkezdem bújni a netet, mi lenne az, ami kamaszom ízlésvilágában kiérdemelhetné a menő titulust, és csillogó szemeket varázsolna nekem a fa alá.
Tavaly jól sikerült, vigyorogva nyugtázta a kellő csomagszámot, (amiben nem az érték a lényeg ugye, hanem a meglepi 🙂 ), és meghatódva rakosgatta egymásra a jól eltalált holmikat. Hozzáteszem még, az első közös karácsonyunk volt, hogy J. már velünk élt.
Idén sem vagyok lemaradva azt hiszem, mert már augusztus legvégén megláttam a neten egy kis vicces takarító robotot, amit saját kezűleg kell összerakni, és szerintem igazán mókás, főleg hogy Barnaszemű legendásan disznófülű rendetlenség szempontjából.
Amikor megrendeltem, a tulaj felhívott, hogy bő egy hetet várni kellene a szállításra, mire vigyorogva közöltem vele, nem hiszem hogy gond lenne, mert karácsonyra szánom.
A férfi elismerően jegyezte meg, hogy volt már aki október elején vásárolt karácsonyra, de minden bizonnyal én viszem a prímet 🙂
Jött már azóta más is, amit most gondosan dugdosok, és van már két ötlet a fejemben, ami hamarosan már szintén a szekrény mélyén fog lapulni, úgyhogy azt hiszem idén sem lesz gond.
És ettől már most mosolygós nekem a világ, mert az ősz nekem erről is szól.
