Tök átlagos családos

Az az igazság, hogy nekem még mindig olyan nagyon új, és jó, és megható tud lenni, az érzés, hogy mi egy olyan igazi szürke, mindennapos, átlagos család vagyunk 🙂

Sokszor eszembe jut, hogy vajon hány és hány nő unhatja halálosan a banánt, a napi rutint, az esti vacsorafőzést, a hétvégi családi programokat.

És hogy mindez igazából csak akkor értékelődik fel úgy igazán, amikor évekig hiába vágysz rá, mert valamiért soha nem jön össze.

Nem, azt nem mondom hogy olyan baromi szar volt az a 12 év, amit Barnaszeművel kettesben töltöttem, hiszen egyáltalán nem szerettem volna,  mártíranyuka lenni, aki feláldozta az életét, és fiatalságát, egy szem fiacskája boldog gyermekkoráért.

Akkor is, most is úgy gondolom, igen, mindent megtettem azért, hogy neki egy nagyon meleg, körülszeretős, nyugodalmas gyerekkora legyen, de ez mellett soha nem felejtkeztem el magamról sem. Mert úgy hiszem, boldog gyerek, csak kiegyensúlyozott, és elégedett anyuka mellett létezhet.

De azért tegnap annyira jó volt, hogy a szülői értekezlet végén felváltva érkeztek az sms-ek, életem két értelmétől, és éreztem hogy baromi jól elvannak itthon, és várnak haza engem….és ez olyan szuper érzés volt.

És mennyire fájt az régen, hogy ilyenkor a kisfiam egyedül várt itthon, és én szívem szerint tövig nyomtam volna a gázt, hogy siessek haza, mert annyira de annyira fájt a szívem érte….

Nagyon hálás vagyok J.nek ezért az érzésért.

Hogy mire hazaérek, egy vigyorgó kamasz vár itthon, el van mosogatva, megágyazva, és hagyja hogy Barnaszemű meséljen először.

Én pedig minden ilyen kis percet, minden apró mozzanatot igyekszem gondosan elraktározni a “szeretem” raktárba, mert van mit pótolni mindhármunknak.