Ajándék nap (Naugye hogy az ősz…:) )

Azt hiszem őszanyó nagyon elégedett volt velem, amiért jó kis reklámot csaptam ő(sz)kelmének, mert a szombati “kiránduljunk  még egy utolsót”  programunkhoz, olyan varázslatosan napos és meleg időt produkált, hogy egy szavunk sem lehet.

Ennek következtében, 69 új képpel bővült fotótáram, valamint a lelkünk kicsi kis polcára, egy újabb felejthetetlen emlék került.

Az már napokkal ezelőtt eldőlt, hogy Szilvásvárad, de apu előző nap említette, hogy ha már arra felé autózunk, akkor kb 40 km-re ott van Recsk, ahol a büntetőtábor helyén állított emlékpark mellett, egy MOTOROS gyűjtemény is megtekinthető.

Ez pedig egy benzingőzzel fertőzött kamaszgyerek mellett, olyan információ volt, amit semmiképpen nem hagyhattunk figyelmen kívül.

Utunkat hát először erre felé irányítottuk, ahol először az emlékhelyet néztük meg, aminek nálam most érdekes aktualitása volt, mert pár napja egy életrajzi regényt olvasok, ami magánkiadásban készült, és az 1956-os eseményeket, testközelből ábrázolja.

Számunkra, számomra nagyon távolinak, és hihetetlennek tűnik , ami akkor emberekkel történt, történhetett. És mégis a valóság…

A motoros parkban Barnaszemű aztán előre megjósolható módon, totális transzba esett. 🙂

Csupa régi motor, Pannóniák, Jawák, DKW, legalább 30-40 éves gépezetek.

Ekkora csillogó szemeket öröm volt ám nézni 🙂

Barnaszemű végigbújta az összeset, én pedig  a kb ötvenszer hallott fogalmak mellé, némi képanyagot is tudtam végre társítani.

Közben a térképen azt is kisilabizáltuk, hogy Eger felé sem akkora kerülő ám a további út. És ha Eger, akkor Szépasszonyvölgy. És néninemű vörösbor a piknikkosárba. 🙂

Aztán megérkeztünk Szilvásváradra, és komolyan mondom, legszívesebben meghemperegtem volna a jó kis illatos őszi avarban.

Csodaszép volt. Pár fotót azért mellékelek. 🙂

Felkisvonatoztunk a vízesésig, aztán séta lefelé, a napsütésben, legeltetve a szemünket, a tájon. Na meg versenyezve, ki tud különlegesebb színű levelet begyűjteni, mert őszi dekorációs terveim vannak .  J. viszont elorozta tőlem a lelkesedést, (mert én ugye fotóztam is közben) és sokkal szebb leveleket gyűjtött mint én.

Mire leértünk a völgybe már esteledett, és mi rém fáradtan, de rém elégedetten, autóztunk hazafelé.

Jó kis nap volt. Olyan igazi családos. Az meg nekünk még mindig maga a csoda. Hiszen olyan sokat vártunk rá.