Gondolatok

Rengeteg gondolat, érzés kavarog bennem, így év elején, csak sajnos megint az idő az, amivel nagyon sehogy se állok szokás szerint.

Ma viszont szabadnapos vagyok, ( szombaton dolgozom helyette ) úgyhogy lopok fél órát magamtól, az írásra.

J. vel bőszen puzzle-özünk, karácsony óta.

Tavaly a karácsony előtti bevásárlás forgatagában, J. találta ki, hogy vegyünk egy doboz puzzle-t. Elbohóckodunk vele a szünetben-mondta, és én rábólintottam, mert imádom J-t.

Azt nem nagyon tudtam, nekem van-e kedvem hozzá, mert gyerekkoromban kifejezetten nem érdekelt a dolog, az öcsém volt aki nagyon szerette, elvacakolgatott vele, nekem nem volt türelmem.

Aztán kiderült, hogy ez bizony alaposan megváltozott az évek során 🙂

Órákat kuporogtunk az ágyon egymással szemben, elmélyülten molyolva, rakosgatva az apró részleteket, és bizony nem egyszer feledkeztünk bele alaposan a dologba.

Idén már vigyorogva választottunk egyet a karácsonyi nyüzsi közben, tudtuk már a menetrendet.

Érdekes egyébként megfigyelni, mennyire máshogy jár az agyunk.

Én fogok egy darabkát, megnézem, megnézem a nagy képet, és pontosan oda teszem ahová kell. Vagy fordítva. Megnézem a nagy képet, és addig túrom a kupacot, még meg nem lesz.

J. ezeket nem látja úgy mint én. Viszont ahol én meghalok, az  a legalább 40 darabon ugyanolyan  szín, pl. kék ég. Na ezeket J. aprólékos munkával beforgatja, rakosgatja a helyére.

Jól kiegészítjük ám egymást 🙂

Persze nem végeztünk a karácsonyi szünetben, kb 60 % nál tartunk, úgyhogy ha van egy lopott fél óránk este, ( aminek az a vége, hogy 2 óra lesz belőle, és másnap reggel a kávésbögre felett, vigyorogva nézünk egymás kialvatlan fejére ) akkor rakosgatunk.

Más.

Tegnap délután kotortam egyet a szekrények mélyén, kerestem az egyik bizonyítványomat, és a sok elrakosgatott ereklye között “kincseket” találtam. 🙂

Az egyik , illetve kettő, Barnaszemű 2.-os és 5.-es ellenőrzője.

A másodikos konkrétan betelt beírással, akkoriban azzal fenyegettem, hogy ha pótlapot kell bele ragasztani, szégyen szemre, hát agyon vágom…

😀

Persze így utólag visszaolvasni azért sokkal viccesebb volt, mint akkor átélni.

Szemezgetek: ( a teljesség igénye nélkül 🙂 )

– Illetlen dolgot írt az angol dolgozatára  ( emlékem sincs mi lehetett az )

– Angol órán levette a cipőjét ( nem tudom miért nem végeztem ki azonnal érte)

– Angol órán ragadós galacsinokat dobált a falra, amiket el kellett távolítani

– Lehúzta XY ( lány ) nadrágját

Akkor azt azért még hozzátenném, hogy első osztályban ez első héten kapott egy figyelmeztetést, mert kilocsolta az udvaron a rostos üdítőjét, aztán azt mondta a gyerekeknek, hogy hányás. (Bocs 🙂 ) A gyerekek rohantak be hogy valaki rosszul van, a tanárok rohantak ki hogy valaki rosszul van….aztán kiderült Barnaszemű viccelt. Az osztályfőnök azt mondta, ő nem csinált volna belőle ügyet, de a tanárok Barnaszemű fejét követelték.

Kis bajkeverő volt a javából, na.

És mégis. Bárhogy is próbálok visszaemlékezni, soha nem éreztem úgy, hogy gond lenne. Persze adandó alkalommal lekaptam a tíz körméről, büntetés is volt, sőt néha átmenetileg kétségbe is tudtam esni….de valahogy mindig bíztam benne. Valami csökönyös biztonsággal tudtam, nem lesz baj. Nem lesz problémás kamasz, nem lesz defektes ember.

Ő kiskorában megvívta a saját harcait. Megkereste a helyét a világban.

Legalábbis nagyon remélem. 🙂

Aztán találtam pár levelet.

Mindig azt mondogattam, én nem is kaptam olyan klasszikus szerelmes levelet. Csak e-mailt. Mert már nem volt divat, a kézzel írott levél.

De mégiscsak van itt pár levél, ami bár nem klasszikus “szerelmes levél”, bennem annyira kedves emlékeket ébreszt, hogy mégiscsak jelentősége van.

2 6 éves voltam, már elvált, egy 5 éves kisfiúval.

Esténként a neten bóklásztam, a barátnőmmel hülyéskedtünk msn-en, és chatelgettem.

Itt ismertem meg őt, a 20 éves kis egyetemistát.

Olyan sokat beszélgettünk, olyan édes volt, kedves,  őszinte,álmodozó.

Nagyon megszerettem, nem klasszikus szerelemmel, inkább olyan anyáskodó szeretettel.

Azt hiszem ő sem elsősorban a nőt látta bennem, hanem a gondoskodó nőt, a megértő, támogató, szeretgetős természetemet.

Sokszor írt nekem aztán, unalmas egyetemi előadásokon, a terveiről, a kis dolgairól, a mindennapjairól.

Jó volt beleolvasni ezekbe a levelekbe, mert nagyon szerettem azt a pár hónapot amikor napi kapcsolatban voltunk.

Később külföldre ment tanulni, és én tudatosan ezt tekintettem választó vonalnak, ami után már csak évente pár érdeklődő üzenetet váltottunk, ki hogy van, merre tart az élete. Neki nem én voltam a jövő, én csak az alap voltam, ami igényt adott arra, hogy milyen nőt keressen majd társul, legalább is szeretném ezt hinni. 🙂

Nekem pedig hitet abban, hogy vannak kedves, gondoskodó, igazán értékes férfiak a földön.

És ugye, hogy ugye 😀

De azért J. egy kicsit hamarabb is beroboghatott volna a szívem kapuján. 😀