16 év után....Noooormális??

Gyorsan írok pár sort, mert a tennivalók úgy elborítanak, hogy még kb 24 óra kellene minden nap 🙂 De….haladunk.

Van már adásvételink, úgyhogy kéremszépen, ha minden jól megy a hitel körül, pár hét, és igazi, hamisíthatatlan családi ház tulajdonosok leszünk 🙂

Addig is lelkesen gazolunk, mert hála a bőséges esőzésnek az elmúlt napokban, egyes gaz gazok, most már majdnem J. nyakáig érnek, holott J. majdnem 190 cm.

J. gumicsizmában kaszál, Barnaszemű fűrészel, gyomlál, talicskázik, ( próbálom neki változatossá tenni a palettát, ne unja már meg az elején 🙂 ) én pedig metszőollóval, és sarlóval esem neki az elburjánzott természetnek.

De hidd el, nagyon élvezzük. A HÁZUNK. A miénk. A CSALÁDUNKÉ.

Ezek számunkra csodálatos érzések. Olyan sokat, olyan régen vártunk rá.

A családra, és mindarra ami vele jár. Hogy közös döntések vannak. Hogy együtt tervezünk, dolgozunk.

Amikor megállunk a ház előtt, az ütött kopott, tiszta rozsda kerítés mellett, és elfog az a hihetetlenül jó érzés, hogy ez itt a miénk, az otthonunk lesz, és ha sok munkával is, de egy igazi kis családi bázist hozunk össze együtt.

És egyre inkább érzem, a baba is megérkezik majd. Csak megvárja még fészket rakunk neki 🙂

Amikor 2 éve karácsony előtt megérkezett az életünkbe az autónk, ( nem, nem mi találtuk, egyszerűen jött, és “jelentkezett”, illetve apukám szólt, hogy megtalálta az új autónkat 🙂 ) akkor J.nek viccesen azt mondtam, a következő karácsonyra házat szeretnék, aztán pedig kisbabát. 🙂

Hát, ha karácsonyra nem is, pár hónap csúszással, csak “jelentkezett” a ház is, ( merthogy a házat sem kerestük, csak böngésztem az egyik aukciós oldalt, mert volt az a nyereményjáték, hogy házat lehetett nyerni, mondom beküldök egyet…és akkor a mi kis házikónk, jött, láttuk, és győzött :).

Már csak egy pipa hiányzik. De hamarosan remélem ő is “jelentkezik” majd. 🙂

Ha azt írom, hogy 2 hete nem volt 10 percem írni, azt fogod mondani, hogy nagyzolok, pedig…

Most is csak azért lett tíz percem, mert szóltak hogy csak később jönnek. Az egyik ügyfelem.

Az a nagy helyzet, hogy a teljes sztorival még adós maradok, mert még nincs aláírás egy bizonyos papíron, (illetve 9 aláírás, pont ezért kacifántos az egész), de nagyon úgy néz ki, hogy elindultunk az úton, aminek a vége egy CSALÁDI ház, J.,  Barnaszemű, és jómagam, közös NAGY NAGY álma.

Megláttuk, megszerettük, nemsokára leírom majd hogy, miként, és hogyan, de talán most már nemsokára háztulajdonosok leszünk.

Viszont eddig sem unalmas életünk, alaposan felfordult az utóbbi hetekben.

J. lakását ki szeretnénk adni, vagyis ki kell pakolni. Erről már írtam régebben, a pakolás még mindig időnként könnyes röhögéssekkel folyik, amikor előbukkan a polcok mélyéről, egy teljes kartondoboz Ó levendula szappan, ( istenem hogy imádtuk, le fogom fotózni 🙂 ) vagy trapéznadrág.

Lassan végzünk azért, 2 hét múlva költözik a lakó, aki azért egyszer lemondta közben az egészet, nehogy má’ simán menjen nálunk 🙂

Közben Barnaszemű vett egy motort, amit műszaki vizsgára kell vinni, és átíratni, plusz elkezdte a jogosítványt.

A leendő házunknál elkezdtük a gazolást, mivel 5 éve nem lakták, és amikor megláttuk a kertet, a hón alá érő gaztengerrel, enyhén kikerekedtek gyönyörű szemeink.

És természetesen, hogy a tuti, azért tuti legyen, jelentkezett egy új ügyfelem, a másodállásom körül, akinek gyorsan-gyorsan két évre visszamenőleg pótolni kellene némi restanciát.

Szóval a napjaim most úgy néznek ki, hogy reggel 5 kor kelek J.vel, a kávéig dolgozom kedves ügyfél motyójával, aztán összekapom magam, irány a meló, ahol a munka mellett próbálom intézni Barnaszemű dolgait, J. lakása dolgait. Meló után haza, S.O.S vacsora, és mosás, mert amikor megjön J. már robogunk is leendő otthonunk felé, némi gazdálkodást eszközölni.

És ha minden igaz, pár hét, és kezdődik a komoly felújítás is. Igaz addigra talán J. lakása elindul a maga útján, mert most minden hétvégén fent vagyunk, és pakolunk.

Néha vigyorogva mondom J.nek, hogy tök jól elvoltunk itten, a szép kis aprólékosan felújított lakásomban, néha elszökve az övébe, nyugisan, “öregesen”, erre vén fejjel itt nekifogunk nyüzsögni. 🙂

Persze ez csak vicc, mert az igazat megvallva, annyira odavagyunk mind a hárman, hogy úgy kell egymásra szólni, hogy most már ideje lenne haza indulni, J.-t folyamatosan tömnöm kell kajával, mert nem eszik, Barnaszemű meg olyan átszellemült képpel áll a (most még) csupa gaz, rendetlen udvar közepén, mint aki palotába lépett, és naponta ellenőrzi, hogy meg van -e még a garázsban a SZERELŐAKNA, ami miatt akár egy szoba-konyhába is beköltözött volna szerintem 🙂

J. az összes szomszéddal bratyizik a kertben, ( már akartak neki kisnyulat adni ajándékba) és gumicsizmában tolja a talicskát, mint aki 46 évig nem is a főváros tősgyökeres lakója volt.

Annyira csillog a szemük, mosolyog minden kis porcikájuk, hogy a pokolra is elmennék azért, hogy ez így maradjon.

Bár remélem erre nem lesz szükség 🙂

Nézzük a jó kis vasárnap esti műsorunkat, kicsit szomorkásan, csendben, hogy eltelt ez a négy nap, ami végre hozott pihenést is, és a dolgainkban való előrelépést is. ( Mondtam is J.-nek, ha minden hétvége 4 napos lenne, tök jól haladnánk a lakásából való kipakolással, az itthoni takarítás-mosás-főzéssel, és még pihenésre is jutna idő…)

Szóval simulunk össze csendesen, amikor is felteszik a kérdést a TV-ben:

-Hogy hívták József Attila édesanyját?

J. pedig szerényen, ám határozottan válaszolt:

-MAMA !

Csak kicsit röhögtem, és csak 2 zsebkendő kellett mire letöröltem a könnyeim.

Ez de lökött 😀