Játszunk kámforosat

Ha azt írom, hogy 2 hete nem volt 10 percem írni, azt fogod mondani, hogy nagyzolok, pedig…

Most is csak azért lett tíz percem, mert szóltak hogy csak később jönnek. Az egyik ügyfelem.

Az a nagy helyzet, hogy a teljes sztorival még adós maradok, mert még nincs aláírás egy bizonyos papíron, (illetve 9 aláírás, pont ezért kacifántos az egész), de nagyon úgy néz ki, hogy elindultunk az úton, aminek a vége egy CSALÁDI ház, J.,  Barnaszemű, és jómagam, közös NAGY NAGY álma.

Megláttuk, megszerettük, nemsokára leírom majd hogy, miként, és hogyan, de talán most már nemsokára háztulajdonosok leszünk.

Viszont eddig sem unalmas életünk, alaposan felfordult az utóbbi hetekben.

J. lakását ki szeretnénk adni, vagyis ki kell pakolni. Erről már írtam régebben, a pakolás még mindig időnként könnyes röhögéssekkel folyik, amikor előbukkan a polcok mélyéről, egy teljes kartondoboz Ó levendula szappan, ( istenem hogy imádtuk, le fogom fotózni 🙂 ) vagy trapéznadrág.

Lassan végzünk azért, 2 hét múlva költözik a lakó, aki azért egyszer lemondta közben az egészet, nehogy má’ simán menjen nálunk 🙂

Közben Barnaszemű vett egy motort, amit műszaki vizsgára kell vinni, és átíratni, plusz elkezdte a jogosítványt.

A leendő házunknál elkezdtük a gazolást, mivel 5 éve nem lakták, és amikor megláttuk a kertet, a hón alá érő gaztengerrel, enyhén kikerekedtek gyönyörű szemeink.

És természetesen, hogy a tuti, azért tuti legyen, jelentkezett egy új ügyfelem, a másodállásom körül, akinek gyorsan-gyorsan két évre visszamenőleg pótolni kellene némi restanciát.

Szóval a napjaim most úgy néznek ki, hogy reggel 5 kor kelek J.vel, a kávéig dolgozom kedves ügyfél motyójával, aztán összekapom magam, irány a meló, ahol a munka mellett próbálom intézni Barnaszemű dolgait, J. lakása dolgait. Meló után haza, S.O.S vacsora, és mosás, mert amikor megjön J. már robogunk is leendő otthonunk felé, némi gazdálkodást eszközölni.

És ha minden igaz, pár hét, és kezdődik a komoly felújítás is. Igaz addigra talán J. lakása elindul a maga útján, mert most minden hétvégén fent vagyunk, és pakolunk.

Néha vigyorogva mondom J.nek, hogy tök jól elvoltunk itten, a szép kis aprólékosan felújított lakásomban, néha elszökve az övébe, nyugisan, “öregesen”, erre vén fejjel itt nekifogunk nyüzsögni. 🙂

Persze ez csak vicc, mert az igazat megvallva, annyira odavagyunk mind a hárman, hogy úgy kell egymásra szólni, hogy most már ideje lenne haza indulni, J.-t folyamatosan tömnöm kell kajával, mert nem eszik, Barnaszemű meg olyan átszellemült képpel áll a (most még) csupa gaz, rendetlen udvar közepén, mint aki palotába lépett, és naponta ellenőrzi, hogy meg van -e még a garázsban a SZERELŐAKNA, ami miatt akár egy szoba-konyhába is beköltözött volna szerintem 🙂

J. az összes szomszéddal bratyizik a kertben, ( már akartak neki kisnyulat adni ajándékba) és gumicsizmában tolja a talicskát, mint aki 46 évig nem is a főváros tősgyökeres lakója volt.

Annyira csillog a szemük, mosolyog minden kis porcikájuk, hogy a pokolra is elmennék azért, hogy ez így maradjon.

Bár remélem erre nem lesz szükség 🙂