Beleszerettem..

Már megint kapkodós bejegyzés lesz, mert nemsokára jönnek J. testvéréék látogatóba, és szokás szerint, rohanok mint állat, de kezdem megszokni, mert ez két hónapja így megy.

A héten szabadságon voltam, azzal a jelszóval, hogy semmi mást nem csinálok, mint dolgozgatok a ház körül.

Na az öt napból KÉT délután jött össze nyugiba, a többi…rohanás, kapkodás, intézkedés.

Komolyan mondom, néha azt képzelem, valahol egy kandi kamera vesz, és mindenki jót röhög, nézzük, mit bír még, még egy kis terhet pakoljunk rá..

Nemsokára megkapjuk a hitelt a banktól, de ha azt gondolod simán ment, ááá. Ami lehet az közbejött, amit el lehetett rontani, azt elrontották.

Az üzletben se nagyon tolerálták, hogy a héten elvileg nem dolgozom, holnapra kell, jövök érte, és persze olyasmi, amit más nem tud megcsinálni. Úgyhogy két délelőttöt, csak ott kellett töltenem.

De. Akkor is. Imádom a mi kis házikónkat.

Hónap elején, amikor végre megkaptuk a kulcsokat, az első napokban, még kizárólag csak azt láttuk, hogy égig ér a gaz, pereg a vakolat, poros, elhanyagolt, szemetes minden.

Aztán munkához láttunk. J. kifejezetten ember feletti munkához, mert 2 nap alatt lekaszálta ( pont a 32 fokos kánikulai hétvégén) az ember magasságban nőtt gazt, az egész bazinagy kertben, amivel egy csapásra kivívta a szomszéd bácsikák elismerését, akik az első napokban kicsit ferde szemmel pislogtak rá, amikor az: És hová valósi?-kérdésre, a Pesti vagyok!-választ adta.

És ahogy kezdett eltűnni a dzsuva, ahogy napról napra alakult, formálódott minden, úgy volt egyre nehezebb minden este bezárni magunk mögött a kertkaput.

Lett egy saját sününk, és egy feketerigónk, akit imádok, és akibe 2 nap alatt totálisan beleszerettem, mert annyira kis édes.

Egész nap a kertben bogarászik, és hamar levette, hogy  kertrendezés közben, neki bizony sok babér terem, mert sorra jönnek elő, a különböző bogarak, csigák, hernyók, úgyhogy ha meglát minket dolgozni, az tuti, hogy 2 perc múlva már ott prücskészik, és jön utánunk mint egy kiskutya.

Az valami baromi édes, amikor a fejét kicsit lehajtja, és az apró kis lábait kapkodva szalad, mint egy kis torpedó, ki J. után, a kertbe.

Érzi hogy nem bántjuk, úgyhogy van hogy kb fél méterre közel jön, és mikor J. a cseresznyét szedte, felült mellé az ágra, megnézni, hogy mit csinál, hátha ott is “összejön” valami kajára való.

A virágaim pedig mindent megtesznek azért, hogy totális transzba kerüljek, amint megáll az autó a ház előtt.

Gyönyörűek. Még szomszéd néni szerint is.

Szomszéd néni lelkesedése egyébkét vajmi keveset csökkent irányunkban, úgyhogy mondtam is J.-nek, ha egyszer ne adj isten megharagszunk egymásra, nem is kell  csúnyát mondanunk bosszú gyanánt, elég ha a megjegyezzük:

Látogasson meg a szomszéd néni délután!

🙂