Azért valamit elárul az utóbbi hónapok csendes egyszerűségéről a tény, hogy három napja írom ezt az egy bejegyzést. 😀
De most könnyelmű módon elhanyagolva a munkámat, (vagyis cincogok mert egyedül vagyok) végre be szeretném fejezni aktuális agyszüleményemet.
Apropó cincogás…
Az ősz kontra családi ház természetes velejárója vagyon, hogy a tárolónkba beköltöztek a szürke kis terroristák.
Látni ugyan még nem láttam őket, de bizonyos jelekből kezdtem gyanítani, hogy valaki bizony lakik a dobozok között. Mivel hogy J. összes lakásból elhozott cucca, jelenleg a tárolóban tartózkodik, sajnos semmiképp sem nyugodhattunk bele, egy együtt a természettel projektbe, vagyis kihirdettem a halálos ítéletet: egereknek menniük kell.
Első lépésként elzarándokoltam a helyi “háztartási boltba”, és elrebegtem óhajom, egérfogó ügyben.
J. szerint a hagyományos modell a leghatékonyabb, ( hirtelen halál ) úgyhogy maradtunk a klasszikus, rácsapódós egérke fogónál.
Amit első körben gyönyörűen rá is csaptam az ujjamra, kisebb hisztit leművelve a tárolóban, aminek szerencsére egyetlen fültanúja Leila volt, ő meg nem az az árulkodós fajta.
Aztán egérfogók felállítva, és láss csodát, reggelre már benne is volt az első áldozat.
Örömünk még korai volt, mert az első siker után, több napos kudarc következett, reggelre ugyanis lezabálták a kaját a fogóról, anélkül hogy elcsattant volna, úgyhogy nekem napról napra nyúlt az orrom.
Úgyhogy végül dzsihádot hirdettem az egerek ellen, mielőtt szétrágják a hozományom.
Dió az egérfogóba, és a régi nagymamám módszere: a befőttes üveg, dióval kitámasztva.
Jelenleg 5 egérnél tartunk, de ez piskóta, mert a szomszéd bácsi már 22-nél tart.
Próbáltuk kölcsönkérni a szomszédból a macskát, de a szomszéd kisfiú mondta hogy EZ nem eszik egeret, kizárólag macskakaját…
Bakker micsoda elfajzott egy macskanemzedék.
Tavaszra elő is irányoztam 2 db macska beszerzését, a hagyományos házi jellegűből.
Leila várakozásainkhoz hűen, napról napra nő, és természetesen -minden elfogultság nélkül,- a város legszebb kutyája lesz, mire megnő.
De legalább is, a legszebb szőre biztosan neki lesz. 🙂
J. persze megint csak csendesen mosolyogva, szelíden szemléli , hogy hetente legalább egyszer tömöm belé a májat, meg a tojást, mert a fejembe vettem, hogy attól lesz szép fényes a szőr. 🙂
Valószínűleg azért a genetika többet nyom a latba, mint az én rettenetes nagy szakértelmem, de tény, hogy iszonyat szép, tömött, fényes, bársonyos bundája van.
Közben téliesítettük a kertünket is, elültettem kismillió virághagymát, összegereblyéztünk szintén kismillió falevelet, és én napról napra szerelmesedem bele az őszi kertünkbe.
A ház is alakul igaz, nem rohamtempóban, de kész lett végre a tető, és a villanyvezetékek is, úgyhogy a következő nagy falat, a fűtés lesz soron.
J. pedig még mindig és mindig levesz a lábamról azzal a kis édes, nyugodt derűjével, ahogy szeretni tud engem.
Nem nagy szavakkal, nem drága ajándékokkal, nem a külvilág felé, csak úgy, szívet lelket betöltősen.
Szombaton lazulós napot tartottunk, együtt boltba menéssel, és egy hatalmas adag tejszínhabos kávékölteménnyel indítva, amit a napsütésben szürcsöltünk a kedvenc helyünk kerthelységében.
Közben persze kedvenc témánkat nyomtuk, az álmodozást a HÁZUNKRÓL.
-Festhetem a nyári konyha ajtaját és ablakát rózsaszínre?
-Jaájj ne már kicsim. -nézett rám rémülten.
-Deee J. kéérlek széépen, hagy legyen rózsaszín. Mert akkor fehérre festeném a falakat, és rózsaszínre a régi varrógép állványát, és akkor tudod sok virágos kiegészítővel, meg sok virággal, meg rózsaszín pöttyös függönnyel, mert ugye megépíted nekem a téglából készült mosogatót? Az olyan, de olyan szép lenne.
-De az olyan mint egy babház…
-De hagy legyen rózsaszín, lééégyszi, léégyszi. Az egész házban lemondtam a rózsaszínről a kedvetekért, ( a fürdő lila lesz :D) hagy legyen a nyári konyhám babaház, jó? Olyan igazi csajos, jó?
Közben nézem a szemét, az arcát, és látom rajta, ahogy a szívében egy pillanat alatt mérlegre teszi, a rózsaszín nyári konyha látványát, és az én csillogó szemeimet, ahogy a rózsaszín konyháról álmodom. És pontosan látom a pillanatot, amikor mosolyogni kezd a szeme, simogat a tekintete és tudom, hogy döntött. B. megkapja a rózsaszín konyháját. Mert szeret. Mindennél jobban, mélyebben, magától értetődően. És ez a szeretet az, amitől létezem.
