Jól eltűntem én itten, mint szamár a ködben, de zajlik ám az élet rendesen nálunk. Igaz, még mindig nem azon a fronton ahol szeretném, de ami eddig kusza volt, most még kuszább.
Azért jól vagyunk, a házikónk lassan, de biztosan épülget, Barnaszemű a világ legédesebb kamasza, J. változatlanul imád engem, Leila pedig a legédesebb németjuhász akit hátán hordott a föld.
Szeretnék írni olyan sok mindenről, de még mindig nem nagyon akad rá alkalom. Talán most, hogy a karácsonyi szünetben, 2 hetet itthon leszek, most majd jut idő erre is.
Egereink száma immár elérte a 25.-öt, de a legjobb sztori mégis tegnap reggel történt.
Reggel Leila szerény kis bödönnyi reggelijével felautóztam a házhoz.
Kiengedtem türelmetlen ebem, aki ilyenkor rögtön elszelel, és hozza a gumi csirkét, labdát, virslit. ( Lehet kolbász, erre nem jöttünk rá, viszont van szeme, és csipog, és egész jól bírja a kiképzést. )
Szóval játszunk az udvaron nagy bőszen, ami ilyenkor reggel laza kergetőzéssel kezdődik, amit imád, mert sokkal gyorsabb mint én, ráadásul ő átfér a szőlő alatt, én meg nem. ( Neeem, nem próbáltam, 😀 )
Közben látom ám, hogy a diófára leszáll egy szép fekete madár.
Madár leskelődött némán, mi játszottunk, és csak akkor néztem fel később, amikor egy galamb szállt le a fekete madár melletti ágak egyikére.
Vajon mit szól a társasághoz?
Igazán szimpatikus kis fekete barátom, roppant kedvesen kinyitotta csőrét, majd azt “mondta” a galambnak: Helllló….
Nekem a szám kis híján tátva maradt, majdnem dobtam egy hátast, és kerek szemekkel néztem fel a fára.Bazdki, ez azt monda hogy helló. Csak így lazán hallod. Beszarok vazzeg. Vagy hülye vagyok?Jól láttam én? Képzelődök?Nem, tutti nem basszus. Ez azt mondta vazzeg.
Beálltam a fa alá, elkezdtem füttyögni, meg cuppogni, a madár meg nézett, hogy ez dehülye, de azért nekem is dobott egy Helllló-t.
Kész voltam. 😀
Végül nagy bánatomra elrepült, de én azóta is minden reggel felnézek a diófára, hátha egy reggel ismét kiáltanak nekem egy laza Hellót-t 😀
