Karácsony. Azt hiszem nem véletlen, hogy kb szeptembertől ezt a pár napot vártuk J.-vel. Minden nap amikor 5 kor megszólalt a vekker, vagy megint úgy telt el egy hétvége, hogy végig melóztuk a háznál, mindig azzal vigasztaltuk magunkat: Majd Karácsonykor! Akkor végre pihenünk!
Sajnos közben úgy alakult, hogy J.-nek be kellett mennie dolgozni pár napot, de azért nagyon igyekeztünk azon, hogy minél több pihenést iktassunk be a majdnem 2 hétbe.
A karácsony az olyan volt, mint amit vártam, vártunk.
Hihetetlenül békés, meghitt, családos, együtt örülős.
Barnaszemű arcán gyerekes izgalom feszült, ahogy bontogatta a csomagokat, és valódi öröm, amiben fürödtem.
Nagyon szuper este volt.
Bár sokat aggodalmaskodtam az ajándékokon, mert ugye a december, az elég lóhalálában telt a munka miatt, de végül is sikerült mindent időben beszerezni, jó sok meglepetéssel, ami mint kiderült, telitalálat lett 🙂
Az utolsó pillanatban, csodák csodája, még egy függönymosásos nagytakarítás is belefért, pedig tényleg nem volt piskóta az utolsó hónap.
24.-én, még sütés, főzés, fa díszítés, aztán este Anyuval és Barnaszeművel misére mentünk, na és közben persze Leila ugyanúgy igényelte a gondoskodást.
Leila mára már végképp bebetonozta helyét kis családunkban, és mivel én vagyok vele a legtöbbet, engem nap mint nap levesz a lábamról.
Olyan nagyon nehéz néha elindulni hozzá, reggel, amikor -13 fokot mutat a hőmérő, vagy este, amikor még nem ültem 5 percet reggel óta.
De aztán, amikor belépek a kapun, és ott ül, holt komoly pofával, mint egy kis szobor, és nem is mozdul addig, még oda nem érek az ő kis elkerített részéhez, akkor egy csapásra elmúlik belőlem a fáradtság.
Akkor felkapaszkodik a kerítésre, a tenyerembe teszi az orrát, nyal egyet rajta, és várja hogy nyissam a kaput. Ahogy kiengedem, rohan a tároló mellé, ahová a szatyrot teszem a kajájával, alaposan végigszaglássza, vajon ma mit hozott nekem a gazdi?- és már száguld is a labdáért.
Imádom ezeket a perceket, főleg reggel, amikor nyugi van, kisüt a nap, fázni sem fázom, hiszen van rajtam 3 nadrág, és 5 pulóver, sapka, sál, kesztyű. Ilyenkor olyan jó fent, játszunk egy csomót, szaladgál, bóklászik a kertben.
Vettünk neki egy bőrfocit, amiről úgy gondoltuk, hogy elég kemény, és stabil ahhoz, hogy pár napig eljátsszon vele.
A labda 24 órát bírt, aztán egy jól eltalált mozdulat, és pfff….leeresztett 😀
Szerencsére azóta is imádja, csak már cseppet sincs labda formája.
Egy büdös kis terrorista egyébként, nagy ártatlan szemekkel, mocsok pofával, és valami hihetetlen elégedett kutyatermészettel.
Na jahh, mondaná erre J. , mert szerinte piszkosul el van kényeztetve őkutyasága.
Igaz, ami igaz, mert a száraz kaját már laza mozdulattal kiborítja a tányérból, és közben szemrehányóan néz rám.: most komolyan? Tényleg azt hitted hogy én EZT meg fogom enni? Hol a jó kis májas rizs, meg tojásos tészta?
De nem bánom, mert közben meg olyan kis értelmes, és annyira akar velem tanulni, hogy mindent megbocsájtok neki.
Minden nap gyakorolunk kicsit, és tényleg nagyon élvezem, amikor két- három kísérlet után, már rögtön tudja, hogy mit várok tőle. Nem véletlenül szerettünk volna német juhászt, nekem már volt gyerekkoromban, J. pedig határőrként kutyával volt beosztva, vagyis ismertük kb mit várhatunk tőle.
Nagyon gyorsan tanul, és amikor valami nehezet kérek tőle, pl hogy üljön mozdulatlanul, én pedig aljas módon a jutalomfalatot dobálom a földre az orra elé, akkor olyan édesen tud rám nézni, hogy majd meg zabálom. De megcsinálja. Igaz ha elengedem, utána rögtön összekapkodja az összeset 😀
Szeretem látni, ahogy beilleszkedett az új “kutyatársadalomba”, ahogy ő is szalad ugatni, ha jeleznek a társak, akiket jó eséllyel soha nem is fog látni, de mégis, megy a riadólánc.
Jót nevetek, ha jön a postás, mert akkor az összes kutya őrjöng a kapunál, még Leila is, a hátán áll a szőr, és néha visszaszalad hozzám, hogy biztosan látom-e, hogy ő most milyen harcias. 😀
És tudod, amikor a múlt héten elszöktem hozzá ebédidőben, és hét ágra sütött a nap, én meg felültem a teraszunkra, a régi kopott fotelba, amit oda álmodtam meg, a nap jólesően cirógatott, a kis majom meg feküdt kint a napon, a hátán, négy lába égnek, és ordított róla, hogy ő most egy nagyon-nagyon elégedett kutya, akkor azért nagyon boldog voltam, úgy csendben.
Ahogy közeledik a tavasz, úgy szerelmesedek bele a házunkba, ami már egész tisztességesen alakulgat azért.
Közben lassan ráébredtem arra is, hogy J.-nek a mumusa, az egyedül kell fent lenni projekt, valahogy nincs rá jó hatással a magány, nem úgy megy neki a munka ahogy kellene.
Ezért ha tehetem, ott sertepertélek körülötte, mert nem azt várja, hogy segítsek, még csak azt se hogy csináljak valamit, egyszerűen a tudat, hogy ott vagyok, energiával tölti föl 🙂
A múlt héten jutottunk el addig a pontig, hogy most már összefelé rakjuk a házat, nem szétszedjük.
Tegnap elkezdte a vízszerelést a fürdőben, megtanított forrasztani, ( egy apukája műhelyében felnőtt csajszinak ez piti ám :D) és most piszok büszke rá, hogy B. milyen profin forraszt.
Múlt héten a padlót illesztettük vissza, amit felszedtünk a csövek miatt, és J. szét röhögte az agyát, mert B. kalapált, de nem is akárhogyan, mert amikor a deszka, sehogyan sem akart visszailleszkedni a kiszedett részbe, akkor komoly lelki ráhatásokkal tűzdeltem meg minden kalapácsütést, miszerint mit képzel, az ÉN házamban nincs olyan, hogy nem megy vissza a helyére. 🙂
Sokszor esténként csak állunk J.-vel a most még kopár, sittel teli udvar közepén, és álmodozunk, tervezgetünk, ide mi kerül, ott hogyan lesz, és kiskertet szeretnék, és sok sok sok virágot, és rózsalugast.
Számtalanszor érzem úgy, hogy ha végre eljön a tavasz, és kibújnak a kis virágaim, és lesz egy kis veteményesünk, akkor én olyan de olyan boldog leszek, hogy csuda. 🙂
És úgy szeretem J.-t ezért is, hogy társam ebben, szeretem a kis szelíd körülölelgetős szeretetét, amivel úgy tud szeretni, hogy nem nyom el, hagy szárnyalni, de mindig ott van, körülölel.
Barnaszemű pedig, nap mint nap olyan csodával ajándékoz meg, amiért nem győzök elég hálát adni Istennek.
Valamikor, amikor még a pocakomban hordtam, hetente kétszer iskolába jártam, ami kb 1-1 órás vonatozást jelentett.
Olyan sokat álmodoztam róla, akkor, azokon az utakon, hogy milyen is lesz majd az élet, az én kisfiammal.
Pontosan ilyennek álmodtam őt, ilyen bújósnak, ilyen végtelenül jó embernek, vidámnak, egészségesnek, becsületesnek.
Szeretem ahogy elmondja a kis dolgait, szeretem hogy még minden nap szorosan ölel, hogy rajta is érzem az életszeretetet, az elégedettséget.
Szeretem hogy szeretik az osztálytársai, hogy “szava van”, hogy a barátai a tűzbe mennének érte, szeretem a kis elvetemült motorimádatát, még akkor is, amikor éppen jól leharapom a fejét, mert december 24.-én reggel akar menni motorozni. 🙂
Úgy néz ki lassan kopogtat az első szerelem is, és azt hiszem anyuka annál nagyobb bókot nem kaphat,mint amikor azt mondják neki:
Anya pont olyan mint te!
🙂
( Mondjuk azért később mondtam neki, hogy a kislánynak szerintem ne mondja, hogy pont olyan mint én 🙂 )
Ha együtt megyünk valahová, olyan végtelenül büszke vagyok rá, hogy ez a jóképű, csinos, piszok jó fej srác hozzám tartozik, hogy az arcom nem fér el a fejemen 🙂
Szóval így telnek a mindennapok nálunk, van azért felfordulás is rendesen, mert most meg az eddig egyetlen biztosnak látszó, a munkahelyem is bizonytalan, mivel édesanyám szeretné eladni az üzletet.
Azért van már lehetőségem, merre tovább, több féle variációban is, na de pont ez az…mire ez kialakul, megint kinő a szakállam.
A babahelyzet sajnos még változatlan, pedig bíztam benne, hogy a karácsony körüli nyugi, jó hatással lesz a projektre, de nem adom fel, mert talán a sok változás pont ezért van…hogy végre helye legyen a dolgoknak.
Azt azért megbeszéltük J.-vel, hogy ha áprilisig még nem lesz lépés, akkor elmegyünk orvoshoz, mert az idő sajna lassan nem nekünk dolgozik.
És akkor még valamikor már jó lenne összeházasodni is az idén.
( J.-nek mondtam hogy szerintem már nem is akar elvenni, mert már lassan 2 ÉVE a menyasszonya vagyok, de megsértődik, úgyhogy nem humorizálok ezzel többet. 🙂 )
Meg azt hiszem még költözni is fogunk.
Szóval van egy pár dolog így 2015-re.
Úgyhogy azt hiszem unatkozni az idén sem fogunk 😀
