Régen írtam már, besűrűsödött az élet, közben a laptopom is bemondta az unalmast, hát csak teltek a napok.
Hónapokon át szinte ugyanaz a nóta, munka és munka, aztán a ház, házimunka, kert.
Mégsem voltak ezek rossz hónapok, hiszen J. változatlanul imád, Barnaszemű pedig változatlanul imádnivaló majdnem felnőtt már.
Persze voltak néha nehezebb napok, de azt hiszem kezdünk egyész jól működni mint család.
Belevágtunk a kertészkedésbe is az idén, amit kicsit elkapkodtunk azt hiszem, mert be kellett látnunk, hogy rengeteg időt elvesz a ház további munkálataitól, de aztán az eredmény, és J. hihetetlenül boldog arca, kárpótolt ezért bőségesen. Rengeteg termésünk lett. Vegyszerek nélkül, kezdőként belevágva, ládaszám szedtük a paradicsomot, az uborkát, kosárszám a paprikát, borsót, zöldbabot.
Rengeteget tudtam eltenni is télire, és bevallom igazán örömöt okozott nekem a is kertecskénk. J.-vel esténként kiballagtunk a kertbe, megnézegettünk minden fát, bokrot, növényt, dédelgettük a 30 centis egresbokron, a 6 szem termésünket, az eperpalántákat, a kis növénykéket. Rengeteget termettek a gyümölcsfáink is, a cseresznye, a meggy, a három körtefa, a szilvafák, és még a kis nyomi barack is kirukkolt pár szemmel.
Közben ingáztam a lakás, és a ház között, de épültünk, szépültünk, igaz J. egyedül végzett mindent, tehát elég lassan haladtunk, és a pénzünk is szépen fogyogatott.
Szeptember elején aztán számot vetettünk, és úgy döntöttünk, a télen maradunk még a lakásban, és csináljuk tovább amit tudunk.
Közben viszont felmerült egy szintén régebb óta tervezgetett projekt: az ESKÜVŐ.
Terveztük mi már ezt tavaly ősszel, aztán tavaszra…de valahogy mindig közbe jött valami.
Szeptember elején viszont J. itthon volt szabadságon, átbeszélgettük a dolgot, és elzarándokoltunk a szomszéd kis faluba, bejelentkezni az anyakönyvvezető színe elé 🙂
Október 24….. Igen most szombaton 🙂
Ez volt hétfőn, pénteken ülünk a lakásban, készülünk kutyát etetni, rajtam egy szál póló, a lakás kicsit kusza, kopognak…
Látták a táblát kitéve, eladó a lakás, szeretnék megnézni.
Megmutattam szépen minden, az esélytelenek teljes nyugalmával, mert tavasz óta kb 10.-szer játszottam ezt már végig. Még gondoltam is magamban, legalább most nem takarítottam végig az egész napot azért, hogy 5 perc alatt végigjárjanak mindent, aztán sose halljak többet felőlük.
De most. Másnap telefon. Megnéznék még egyszer.
Aztán kedden újabb telefon. Nekik kell ez a kis lakás. Mikor tudunk kiköltözni?
Kértem két hetet az esküvő után 🙂
Szóval, ha azt gondoltam eddig hogy az életem folyamatos pörgés, és nincs egy percem sem, akkor az bizony mind piti volt ahhoz képest, ami most van. 😀
Egyik szálon fut a ruha-cipő-egyebek-torta-zene-kozmetikus-meghívó történet, a másik szálon pedig a csempe-padló-mesteremberek-festék-bútor történet.
És persze közben lassan csomagolni is kell, dobozba zárni az életünket, hogy egy újat nyithassunk majd pár hét múlva.
Mindez a család, két munkahely, a kiegészítő munka, háztartás, kutya, és egyebek mellé grátiszba. Jah és decemberben szalagavató Barnaszeműnek.
Azt még elárulom hozzá, hogy a házunk nem igazán van még beköltözhető állapotban, de ez már ugye részletkérdés. 🙂
A fürdő már kész, most gletteljük a szobákat, aztán festés. A konyha és a nappali már biztosan nem lesz kész, de mondjak valamit? Nem érdekel 🙂 Boldog vagyok mert valóra vállnak az álmaim, azt pedig senki nem ígérte hogy könnyű lesz. Nekem sosem az. De majd megküzdök érte oszt kalap. 😀
Aztán ha pár nap múlva már túl leszek ezen az egészen, jövök és mesélek ám 😀
