Jól eltűntem én itt decembertől, pedig megígértem hogy mesélek még. Hát most mesélek, és ígérem, a végére elnézed majd nekem, a hosszúra nyúlt csendet 🙂
Szóval valahol ott fejeződött be a történet, hogy szalagavató és karácsony, ami sok szépet, békességet, nyugalmat, örömöt, és pihenést hozott.
Igaz hogy a ház még sehogy sem állt, igaz hogy épp ki tudtuk kalkulálni anyagilag a karácsonyt, de együtt voltunk, szeretetben, és egy elég jó kis évet tudtunk magunk mögött.
Közben elérkezett az új év, megkezdődtek a dolgos, szürke, ködös, hideg mindennapok.
Elég nehéz volt visszaszokni, de próbáltunk a jövőre koncentrálni, arra, hogy hamarosan itt a tavasz.
Az új év legfontosabb és legrégibb álma, természetesen még mindig a kisbaba volt.
Ahogy teltek a napok nekem a ciklusom is véget ért, és mint mindig, most is, ennek jele egy kis barnás vérzés volt, ami általában megelőzi a rendes vérzésemet.
Most is így volt, be is szereztem a szüksége kellékeket, J.-t tájékoztattam a fejleményekről, és közben azt is megbeszéltük, hogy mi lenne ha kipróbálnánk pár gyógyteát.
J. rábólintott, bár utálja a gyógyteákat, de tudta hogy az nekem milyen fontos, és hogy én hiszek benne, hogy hátha, hátha csak ennyin múlna az az icipici jövevény.
Meg is rendeltem a kezdő csomagot, aztán lelkesen vártam, hogy megjöjjön végre “rendesen”, hogy elkezdhessük.
Igen ám, de eltelt 3 nap, és a vérezgetés egy reggelen úgy eltűnt, mintha sosem lett volna.
Aztán néma csend….
Izgalmas napok következtek, kb félóránként rohangáltam a mosdóba, állandóan úgy éreztem, na most jött meg, közben pedig a remény, hogy hátha, aztán a félelem, hogy hányszor reméltünk már a majd 3 év alatt.
De teltek a napok, még mindig semmi jel, én már olyan ideges voltam, hogy ihaj, J.-nek persze nem szóltam, nehogy hiába reménykedjen, de éreztem hogy valamit sejt, néha csak nézett rám.
Aztán jött a következő hétvége, és én úgy éreztem nem bírom tovább, tudni akarom mi van. De Barnaszeművel is úgy jártam, hogy túl korán teszteltem, és az első negatív lett.
Szóval kitaláltam hogy rendelek a vaterán pár száz forintos tesztet, többet, aztán ha mégis megjön, azért a pár száz forintért nem kár, és marad még tartalék is, későbbre.
Pénteken dél körül a kezemben volt a kis boríték, és bizony józan ész ide, vagy oda, eldöntöttem, hogy én bizony most azonnal megcsinálok egyet, még akkor is ha szerencsésebb lenne reggel.
Elvonultam a munkahelyi kis mellékhelységbe, és akkor nagy levegő:na lássuk.
Fogom a tesztet, félreteszem még a harisnyámat húzom, aztán nézem….te…mintha…na persze, csak szeretnéd, térj már észhez, nincs ott semmi…de halványan, nagyon halványan…..neee kééépzeld már be…de, úristen ez..ez ott van…úristen ez erősödik…atyaég, eeez két csík, ez ott van, istenem, kisbabám lesz, nem, nem tévedés, ez pozitív. Anyuka leszek! Újra anyuka leszek!
Bevallom sírtam és nevettem egyszerre, kellett pár perc, mire annyira összeszedtem magam, hogy fapofával ki tudjak jönni a mosdóból, mert egyelőre még nem kell tudnia róla senkinek.
Azt azért képzelhetitek mennyit ért az én délutáni munkám 😀
Közben járt az agyam, ha J. hazajön, hogyan mondjam meg neki, és mit fog szólni?
Mit fog szólni? Szerintem kiugrik a bőréből 😀
Munka után elszáguldottam a gyógyszertárba, vettem azért egy puccos tesztet is, biztos, ami biztos.
Aztán szerettem volna venni egy kis üveg pezsgőt J.-nek, mert azt találtam ki, hogy arra ragasztom rá a tesztet, hogy ma ünnepelünk.
Pezsgő persze sehol, nagyot nem akartam venni, mert nem nagyon szeretjük, én meg már uuugye nem ihatok 🙂
Végül vettem helyette egy pici üveg szilvás unicumot, ráragasztottam a hátuljára a tesztet, és az ágyra tettem a díszpárnákra, mert tudtam, hogy ha hazajön, előbb-utóbb megy átöltözni, és akkor oda fog ülni, megtalálja, és örülünk. 🙂
Még sosem vártam ennyire haza, a percek csiga lassan teltek, aztán megjött, beszélgetni kezdtük, de az istennek nem akart elmenni átöltözni, csak mesélt és mesélt, mi történt aznap.
Én meg néztem rá ártatlanul, hogy jóóó én szeretem mikor mesélsz, meg jó hogy itt vagy, de mennyééé má átöltözni.
Végre, vééégre elindult a hálóba, gyanútlanul leült, aztán meglátta az üveget:
-Unicumot kaptam?
-Igen, de ez egy nagyon különleges fajta, olvasd csak el a hátoldalán, miért!
És akkor megfordította.
A következő perceket, még élek, nem fogom elfelejteni.
Azt az őszinte, földöntúli örömöt, a boldog szemeit, a mosolyát. Ahogy átölelt, aztán toporgott, leült, felállt, fogta a fejét, nem tudta mit mondjon, mit csináljon, az annyira édes volt, annyira emberi.
Azt hiszem ennél szebben nem is indulhatott volna az év.
Bizony ez még januárban történt, de közben bennem annyi volt a félsz, a hitetlenség, hogy végre több éves álmunk sikerült, a féltés, hogy minden rendben legyen, hogy még jó darabig dédelgettem magamban a nagy hírt, és a szűk családon kívül, nem is nagyon tudott más róla.
Most viszont már túl vagyunk egy nagy vizsgálaton, ahol minden rendben volt, ahol J. is látta már a kicsikénket izegni-mozogni, meghallgattuk a szívverését, úgyhogy most már egy kicsit én is hagyom, hogy átjárjon a felhőtlen boldogság.
Szülők leszünk, úgybizám. 😀
Persze január óta is rengeteg dolog történt, sok változás, sok élmény, úgyhogy lesz még miről írnom a következőkben, mert 20 évesen egészen más babát várni, mint 40 évesen, és ígérem mindenről be is számolok majd.
