<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>16 év után....Noooormális??</provider_name><provider_url>https://blani.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Blani</author_name><author_url>https://blani.cafeblog.hu/author/blani/</author_url><title>Nőnapi</title><html>Tegnap nagyon szerettem J.-t este. Jó, tudom, mindig és mindig, de olyan aranyos volt, és megint annyira bebizonyította azt, hogy nem véletlen töretlen imádatom.

Még a hét elején szóba került munkahelyen a nőnap, és akkor a kolléganő meg anyukám szomorúan nézek egymásra, hogy ők már senkitől sem kapnak virágot majd.

Anyu kedvese meghalt pár éve, a kolléganőé nagyon beteg.

Nem volt jó pillanat. Fájt a szívem kicsit értük.

Tegnap este J. késett, a főnök megint vacakolt, a főnök aki 5 hónapja mindent megtesz azért, hogy gombostűt szúrjon a mi kis boldogság buborékunkba.

Anyu feljött, hiszen Barnaszemű névnapot ünnepel ezen a napon.

A hűtőben már ott lapult a vakondtúrás torta, ami biztosan finomra szokott sikerülni, ugyanis kamaszomon kívül másnak esélye sincs belekóstolni. Ritka esemény,ha megéri a másnap végét :)

Szóval anyu itt volt, beszélgettünk, közben megérkezett J., és ahogy belépett, a kezében KÉT cserép virág.

Pedig fogalma sem volt arról, hogy anyu itt van, és a történet előzményét sem meséltem neki.

De neki eszébe volt anyukám is.

Anyu mosolyogva búcsúzott, és jó volt utána nézni, ahogy bandukolt hazafelé, kezében a rózsaszín csomaggal.

És én jobban örültem ennek, mint a saját rózsaszínemnek.

Pedig az is nagyon, nagyon B.-s volt. Meg a csoki. És a gumicukor :)</html><type>rich</type></oembed>