Csak ülök és mesélek III.

1.016 év után....Noooormális??https://blani.cafeblog.huBlanihttps://blani.cafeblog.hu/author/blani/Csak ülök és mesélek III.Adós vagyok még a decemberi történésekkel: Barnaszemű szalagavatójával, és a karácsonnyal. Most úgy néz ki hogy lesz IV. rész is, de gonosz vagyok, és erről még nem írok semmit :D Szóval december 5.-e, nem csak a mikulás miatt volt fontos az idén, hanem mert ekkor volt az én gyönyörűségesen édes, aranyos, gyönyörű nagyfiam szalagavatója. A költözés után erre aggódtam rá magam, vagyis, hogy nincs egy rongyom sem, és kellene valami , valami B.-s, csinos, csajos, fiatalos. Én ugye nem vagyok egyszerű eset, a 184 centimmel, meg az X., -mondjuk úgy átlagtól enyhén eltérő(felfelé :) )- súlyommal. Keresgéltem a neten, már kezdtem ismét lógatni az orromat, és ezredszerre is megfogadni, hogy ha egyszer sok pénzem lesz, nagyobb méretű női ruhákat fogok tervezni, FIATALOSAT, CSINOSAT, ÍZLÉSESET, MEGFIZETHETŐT. A törpöm két perc alatt tele, hogy két véglet létezik, (tisztelet a kivételnek), a nagymamis, kosztümös, lebernyeges, és a harsány, nagymintás, álfiatalos. És akkor.... láss csodát. Álomba csöppentem. Találtam Budapesten egy pici üzletet, Próbafülke a neve, és ez itt a reklám helye erősen, mert nekem még ilyen pozitív élményem nem nagyon volt ruhaüzlettel. Két kedves, mosolygós tündéri kiszolgáló, és amikor elrebegem a méretemet, sorra akasztották le nekem, a csodásabbnál, csodásabb ruhákat. Fekete, és színes, csipkés, és rafináltan szabott, dögös, és szolidabb, CSAJOS ruhák. Legalább 10 ruhát felpróbáltam, közben mindet megnézték ők is, véleményt mondtak, de nem tolakodóan, és főleg, őszintén megmondva ha nem állt jól. Végül egy zöld, anyagában mintás, pörgős szoknyás ruhát választottam, és bátran mondhatom királylánynak éreztem magam benne, főleg mikor itthon mindkét srác szerint gyönyörű voltam. :D A nagy napon így már jól indult minden, Barnaszeműm olyan csinos volt az öltönyében, olyan felnőtt, édes, szépséges, hogy már majdnem belebőgtem az indulásba is. Apukám természetesen lekéste a műsor elejét, anyukám természetesen megjegyezte hogy: -Már harminc évvel ezelőtt is ilyen volt !,- mi meg J.-vel pukkadoztunk a röhögéstől. Egyik se volt képes meghazudtolni önmagát :) Közben jöttek sorban az osztályok előadásai, és élmény volt látni, a sok fiatal, vidám emberkét. Aztán jött Barnaszeműék száma... Ismered azokat a pillanatokat a filmekben, amikor elhomályosul a kép, és bevágnak egy régi történetet? Eddig azt hittem ez csak amolyan filmes trükk. De akkor ott, amikor megláttam az én mindenemet, és szokás szerint folyt a könnyem mint a záporeső, akkor hirtelen már nem is őt láttam, a felnőttet, hanem a kis buksit, a kb 4 éves kis esetlenkét, amikor először lépett fel valami óvodai szereplésen, a kis babapofiját, a tétova mozdulatait. Édesek voltak, fiatalok, tele élettel, derűvel. Az ő osztályuk egyébként is nagyon összetartó, még az osztályfőnök szerint is, különleges bennük a ragaszkodás egymáshoz. Amikor vége lett az előadásnak, mindenki kitódult, mi is elindultunk megkeresni őt, és egyszer csak meglátott a tömegben. Nem tudtam hogy viselkedjek, hogy ne legyen kínos neki a többiek előtt, esetleg a csinos lányok előtt, de ő egyszerűen a nyakamba borult méterekről, és én ezt a pillanatot még élek el nem felejtem. Aztán J. is odahúzta magához egy kézfogással, olyan boldogan, hogy éreztük abban a percben mennyit jelent neki, hogy végre neki is van ott "apukája" is, ahogy sok éven keresztül sajnos nem volt.. És ez a szeretet kitartott végig az ünnepek alatt. Nagyon békés volt, vidám, egymásra figyelős. Pedig nem volt kész a nappalink, a csupasz falak alatt állt a karácsonyfa, és két fotel, meg a kanapé, de az ajándékok ismét telitalálatok lettek, Barnaszemű arcán még mindig ott az az édes, gyerekes izgalom, amit várok minden évben, és ami az én legnagyobb ajándékom mindig. Meglett a sütés, főzés is odakint a nyári konyhában, szerencsére nem volt nagyon hideg. :) Szilveszterkor pedig úgy 10 óra felé, ültünk a félkész nappalinkban, az asztalnál, orosz hússalátát ettünk, a lábunknál pedig egy rém elégedett kutya feküdt, ( és szintén orosz hússalátát evett, mert ugye két rettenetes következetes, és állhatatos gazdája van :) ), mert félt a tüzijátéktól, és reggel 8 ig összetekeredve aludt az előszobában a pokrócon, csak hogy vége ne legyen az "élménynek" :) Sajnos az ünnepek között 2 napot dolgozni is kellett, de ezért jó sokat sikerült pihenni, beszélgetni, és még filmeket is néztünk! :) Szóval így telt el az év utolsó hónapja, békében, szeretetben, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok a Jóistennek. Aztán jött a január, amit senki se szeret, mert hideg, sötét, fázós, és végtelenül hosszú. De most én egy kicsit megbocsájtottam neki azt hiszem. Legközelebb azt is leírom, miért :) Ígérem, hamarosan :D rich