Azért egész jól elvagyok ezzel a hinta- palinta érzésekkel ám. 🙂 Legalábbis alaposan eltereli a gondolataimat a télről, hidegről, hóról, amivel már kicsit tele a törpöm. Kicsit…nagyon. Tegnap jött a szokásos kert katalógus, kertem ugyan nincs, de van négy ablakom, amibe minden évben különféle virág kollekciókat álmodok. És óvatosan ugyan, mert havi büdzsénk erős korlátokkal rendelkezik, azért minden évben rendelek egy-két különlegességet is. Az idei hálószobaablak kollekció már megvan 🙂
Na de vissza a hinta palintához.
Szombaton újból a bizonytalanság volt a fő vonal, mert ugye dolgozó nőként a legtöbb házimunka hétvégére marad, megspékelve némi főzéssel, és igen, az elmaradhatatlan sütisütéssel is, mert kamaszom egyenlőre elpusztíthatatlan étvággyal rendelkezik.
A kiló lisztből sütött sajtosrúd, csak azért nem semmisült még meg teljes mértékben, mert eldugtam belőle egy kistányérnyit, mivel J. nem elég szemfüles 🙂 Mindig mondom neki, addig egyen még sütöm, mert a süti további sorsa megpecsételődik abban a pillanatban, ahogy Barnaszeműm ráteszi “apró” mancsait a tányérra.
Szóval szombaton kicsit elbizonytalanodtam ismét, vajon hogy fogom én ezt mind besűríteni egy hétvégébe, ha még egy kisbaba is követeli majd jogos jussait.
És mi lesz a kamasszal?
Mi lesz ha nem fogok tudni leülni vele tanulni, ha nem lesznek esti beszélgetések a szobában, ha nem őt viszem majd magammal, mert annak a másiknak, az elején nagyobb szüksége lesz majd rám.
Meg fogom találni az egyensúlyt? Fogok tudni kiszorítani neki időt, ami most nagyon fontos számára? Ugye nem veszítem el?
Aztán vasárnap álltunk az előszobában, Barnaszemű csillogó szemmel mesélt J.-nek valami motorozásról, meg a suliban arról a “nagyonjófej” tanárról, és akkor megint nagyon akartam azt a babát.
Mert mi lehet annál csodálatosabb amikor megszülöd azt a pici kis micsodát, és 16 év múlva nézed a helyes pofiját, hatvanadszor is elájulsz hogy mennyire jóképű a nagy barna szemeivel, a kigyúrt vállaival, és mennyire jól érzi magát itt a világban, mert megtalálta a helyét, vannak barátai, teljesen bele van szerelmesedve abba amit tanul, és még mindig úgy indul el reggel hogy odadugja a buksiját egy puszira, és simít egyet az anyajegyen a szád sarkában, amit kiskorában mindig megtalált ha szeretgethetnékje volt.
Tudom. Teljesen érzelmek alapján közelítem meg a dolgokat. Ha a nővérem most olvasna, kapnék a fejemre egy jó nagy barackot, mert ilyen nem csinálhat egy józanul gondolkodó felnőtt ember…
Hát ja 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: