1981 ben, öt éves voltam, amikor a szüleim úgy döntöttek, új autót vesznek, apukám wartburgja mellé.
Egy hófehér dácia 1300-as lett a befutó.
Évekig hűen szolgálta családunkat, apukám autószerelőként gondosan karban tartotta, úgyhogy repültek az évek, de ő falta a kilométereket rendületlenül.
Amikor 19 évesen jogosítványt kaptam, azonnal vezethettem, és onnantól kezdve ezeregy kamaszkori, fiatal csajos emlék fűz hozzá. Vele hoztam haza a kórházból a barátnőm kisfiát, majd rá két évre az enyém is vele indult hazafelé. Éjszakai csavargások a barátnőmmel, a haverokkal. Az évek, amikor az induló üzletünkben vele hordtuk az árút, úgy hogy a hátsó ülés ki volt szedve, és a plafonig pakoltuk.
Aztán megkaptam végleg…..
A mindenem lett a kis kopott autó. Imádtam, imádom a mai napig.
Óvtam, dédelgettem, és ő olyan hűségesen szolgált minden percben, hogy elhittem, lelke van.
Indultam vele olyan hóban, hogy az aljáig ért, de ő vitt, hűségesen, hogy beérjek a tanfolyamra, ahová jártam. Rengeteget csavarogtunk Barnaszeművel, több száz kilométerekre, soha nem volt semmi baj. És ha volt is, jött apukám, aki egykettőre megreparálta. 🙂
Amikor a lakást felújítottam az ablakoktól, a laminált parkettáig hurcoltam benne mindent.
Aztán tavaly nyáron lejárt a műszaki vizsgája, én nekem szomorúan be kellett látnom, már nem fogjuk tudni felújíttatni…..
Apukám is, lassan közel a hetvenhez, már nem vállalhat be egy olyan komoly felújítást, mint amit igényelt volna.
És mivel kellett egy megbízható autó, J. eladta az ő Ladáját, és vettünk egy Mazdát.
Dácia pedig apukámhoz került.
Apu próbált pár kört futni az ügyében, hogy esetleg hogy lehetne úgy kivonni a forgalomból, hogy ne kelljen bontóba adni, de sajnos kiderült….nem lehet.
Anyuval épp ebédeltünk , amikor ő is leült az asztalhoz és elmondta, nincs mit tenni tovább.
-Akkor most mi lesz?- kérdezte, anyukám, mire apu kimondta a szót: Bontó!
Abban a pillanatban nekem akkora gombóc nőtt a torkomban, hogy csak ültem ott, mint aki megkukult. Láttam a képet, ahogy egy gép közelít öreg barátom kopott kis karosszériája felé, és ripityára töri azt, amire én évekig féltő gonddal vigyáztam. Gyűrtem én vissza, gyűrtem volna, kb fél percig sikerült is, aztán meg jól elbőgtem magam……
Ne vigyétek bontóba!-bömböltem,.légyszives ne vigyétek! Inkább eladom, megígérem…..
És zokogtam.
Anyám és apám, döbbent arccal meredtek rám.
Aztán anyám megszólalt: ( Az ő nevén van az autó)
Na jó basszus, akkor vonjuk ki a forgalomból ideiglenesen, kifizetem….
2300 Ft / fél év. Kifizettem végül is, meg el is mentem elintézni az okmányirodába.
Így kapott haladékot, az én drágaságom. De ezzel még nem oldódott meg véglegesen a sorsa.
Elkezdtem hirdetgetni, azzal a nem titkolt szándékkal hogy olyannak szeretném eladni, aki érez még benne lehetőséget arra, hogy felújítsa.
( Azt azért még hozzátenném, én voltam itthon, mikor J. szintén nagyon szeretett, és gyönyörű, megkímélt Ladáját elvitték,( mert J. dolgozott) és én mentem el a pasassal az eredetiségvizsgálatot elintézni, hogy aztán amikor elváljanak útjaink, szintén sikerüljön bőgőzni egy sort, ahogy otthagytam a szervíz parkolójában. Nem nagyon mennek nekem ezek a dolgok naaa. 🙂 )
Pár hete írt nekem egy hölgy, hogy őt nagyon érdekelné az autó, és neki is dáciája volt valamikor, úgyhogy nagyon örülne neki, ha megint lenne neki egy.
Ma eljöttek, és szerelem volt első látásra. 🙂
Volt valami számomra nagyon kedves abban, ahogy ott álltunk, szemünk egy ütött kopott öreg ócskaságon, az én kezem szeretgetősen a motorháztetőn, és amikor a kis hölgy rám nézett, akkor a szemében láttam….láttam a saját lökött szeretetemet az autó felé.
Amikor aztán elmondta, hogy neki pont ugyanilyen volt, és amikor elvitték a bontóba, akkor ott állt sírva fölötte, akkor azonnal tudtam ám, hogy övé az autó. 🙂
Megmentettem na. És ettől most nagyon de nagyon boldog vagyok.
Persze ha megnyerem a lottó ötöst, akkor nem eladó ám 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: