Betegen

Azt hiszem a kapcsolatok igazi próbája az, amikor az egyik fél, beteg, fájdalmai vannak. A beteg fél, már nem a megszokott mosolygós, figyelmes társ, talán idegesítő is, a másik fél pedig levizsgázik. Türelemből, odafigyelésből.

J. és Barnaszemű levizsgáztak, vizsgáznak.Csillagos ötösre.

Már több mint két hete kezdődött, hogy nagyon fájt a hátam. A nyáron megfázott, akkor írtam is róla, hogy váratlanul mozdulatlan maradtam, most újból jelentkezett.

Elmentem dokihoz, aki azt mondta, választhatok, beinjekcióz, vagy elküld kezelésre.

Mivel nekem fogalmam sem volt milyen is a kezelés, és mivel a hónapban egy egész jó kis hőmérsékleti görbét sikerült összehozni, reménnyel az felé, hogy esetleg összehozzuk a babát, a kezelés mellett döntöttem.

Nem sejtve ezzel, hogy megalapozom egy 2 hetes tortúra alapjait.

Mert hogy most, még a 7. kezelés után is, olyan komoly fájdalmaim vannak, hogy az alvást kb. elfelejthetem, még fájdalomcsillapító mellett is, és leginkább csak fekszem ha lehet.

A kezelés bedurrantotta a teljes vállamat, és karomat is, kb mintha vasdorongokkal csapkodnák, és tőből kitépnék.

Vagyis egy csapásra eltűnt a mosolygós, mindenre odafigyelős, vacsorával, rendes lakással, odafigyeléssel várós anya és feleség.

Helyette lett egy vánszorgós, pityergős, egész éjjel fetrengős, csak a fájdalomra figyelős, többnyire hálóinges, borzas kísértet.

És olyan aranyos ez a két pasi, de tényleg.

J. zokszó nélkül elmosogat, megcsinálja a vacsorát, este 6 kor mikor hazaér, simogatta a hátam, órákon át, mert volt, hogy csak úgy tudtam kicsit aludni. Nem nyűgös, pedig hatvanhatszor felébresztem éjjel, mert nem tudok csak jobb oldalt aludni, és van hogy csak hosszú percek után találom meg azt a pózt, ahogy épp nem fáj semmi. Aztán meg mikor hallom ,hogy már megint felébredt miattam, akkor meg bőgök, hogy milyen hisztis p*csa is vagyok, még aludni sem hagyom. Aztán másnap bőgök mert fáj, bőgök mert elegem van, bőgök mert el kellett engednem a babát ebben a hónapban,hiszen az erős gyógyszerek mellett, nem lenne szerencsés ha most foganna,és bőgök mert tuti az agyukra megyek már….

Én már biztos, hogy legalábbis magamra mordultam volna, ő pedig olyan hihetetlen pihepuha szeretettel, meg türelemmel vesz körül, hogy emberileg nagyon letesz az asztalra. Pedig tudom hogy nem könnyű neki, mert sajnos végignézte, sőt egyedül végigcsinálta, az anyukája küzdelmét, és haldoklását, a rákkal, úgy hogy nem segített neki jóformán senki, és tudom, hogy amikor szenvedni lát, akkor ezek az emlékek is felszakadnak benne. Haragszom is magamra miatta, de sajnos ez már nem az eltitkolható fájdalom kategória.

Barnaszeműm pedig árnyékként őrködik, nagy csillogó szeme, csupa aggódás. Állandóan ölelget, lesi a “jeleket” mikor vagyok jobban/rosszabbul, masszírozza a hátamat, és még a szobáját is kitakarította 🙂

Szombaton sütit hozott a cukrászdából a saját pénzén, J.nek és nekem.

Érzem a kis igyekezetét, hogy minden mindegy, csak anya jól legyen.

Nagyon szeretem őket. És hálás vagyok a sorsnak, hogy ők vannak nekem.