Hát eltelt, amit annyira vártunk egész évben. A karácsony, a szilveszter, és ami vele jár. Néhány nap tökéletes kikapcsolódás a mindennapokból, néhány nap lelkiismeret furdalás nélküli lazítás, néhány nap igazi pihi.
Anyu pont tegnap este példálózott be némi: Miért nem sétáltok egyet? című kérdéssel, merthogy a lencsefőzelék híre se nagyon tudott kirobbantani a lakásból.
Nagyon szeretem, szeretjük ezt a pár napot.
A karácsony nagyon szép volt. Izgultam persze, nagyon akartam, hogy minden szép legyen, békés, meghitt, emlékezetes.
J. rengeteget segített, nagyon odatette magát, mert tudta jól, hogy kicsit azért izgulok, hogy fogja kedves hátam bírni a strapát.
De meglett minden, a takarítás, ( jóóó kicsit lazábban mint az elmúlt években, mert függönymosás pl. nem volt), a főzés, a fa és a sütemények halmaza.
Még az is belefért, hogy előző nap J. lakásában aludtunk, kikukkantottunk a piacra, ( szerényen sajtos-tejfölös lángossal megalapozva a karácsonyi csipegetést) csavarodtunk egyet az üzletekben, és botrányos módon végig hülyéskedtük a napot.
A fa az idén is rám maradt, ennek köszönhetően épp csak befért a szobába, ( csúcsdísz felejtős lett, pedig van 5 db ), és J. meg Barnaszemű 40 percet faragták. Kicsit csal a szemmértékem na.
Aztán jött a karácsonyi vacsora együtt, éééés a pillanat. Két napig csomagoltam az ajándékokat, mert az idén azt találtam ki, hogy a csomagolópapír az teljesen natúr volt, de két féle színű széles organza szalag fogta át, valamint minden csomagra ragasztottam egy kis szárított narancskarikát, fenyőágat, és kötöttem rá egy pici csengőt, és apró piros gömböcskét.
Valahogy így:
J. azt mondta,- miközben vigyorogva nézte, ahogy a szőnyegen kuporogva molyolok, – hogy reméli, tudom, ez kb 5 percig fog így kinézni, ha az ajándékozott a keze közé kapja.
Nem baj, de nekem tetszik és kész 🙂
Barnaszemű kamaszos nemtörődömséggel, de annál csillogóbb szemekkel nézte a készülődést, a szent gépe elől, aztán két perc alatt belapátolta a kaját, és odakuckózott a fa alá. A fa nálunk természetesen csupa szín volt, csupa más forma, ahogy én imádom. Igaz összetörtem J. egyik legalább 30 éves díszét, de nem haragudott.
Nekem a legnagyobb ajándék mégis az volt, hogy Barnaszemű kis unszolásra ugyan, és rettenetesen zavarban, de “hagyta” hogy J. megölelje.
Nagyon hadilábon áll ugyanis őkelme a gyengédséggel, ami egy férfitől érkezik.
Alig múlt ugye 3 éves, mikor az apja elment, és azóta kb 3 -szor találkozott vele. Neki az ölelés, a dédelgetés kizárólag nőtől érkezett, tőlem, anyutól, sógornőmtől. Apu ugyan az isten a szemében, na de apukám nem az az ölelgetős, szeretgetős fajta, bár a lelkét adná értünk, ha kéne.
Barnaszemű szemében így az a kép alakult ki, hogy két férfi között a gyengédség, az valami “beteges” dolog, “másságot” takar.
A kamaszkor ugye nem egy könnyű alapot alapesetben sem.
Sokat kellett ezt puhítani, nekem is, J.-nek is, mire talán lassan el tudja fogadni, hogy létezik másféle érzelem is. Mondjuk olyan apás-fiús.
Az ajándékok azért betaláltak azt hiszem 😀
Nagyon békés, nagyon kedves, nagyon meghitt karácsony volt ez nekünk. Olyan erőt adós, rosszabb napokra is 🙂
Aztán pedig pár nap pihenés, lazítás, alig főzés, alig valamit csinálós, pihenős, hülyéskedős napok jöttek.
De erről és a szilveszterről, majd legközelebb, mert nem illik első nap elkésni a munkából.
Na jó, pár perc azért belefér 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: