Lazulós hétvégét tartottunk J.-vel, ami nálunk annyit tesz, elautózunk szépen az ő lakásába, csavargunk, vásárolgatunk, sétálgatunk, este forralt borozunk, másnap fél 10 ig alszunk.
Szeretem ezeket a hétvégéket, mert kicsit kizökkentenek a megszokottból.
Általában megfőzök már pénteken, hogy Barnaszemű éhen ne haljon a kb 24 óra alatt, még távol vagyunk, 🙂 a takarítást viszont teljesen minimálisra redukálom ilyenkor.
Aztán irány a “nyugalom szigete”, ahogy J. lakását becézgetem már régóta.
Szombaton csavarogtunk még egy kicsit, én vezettem, J. navigált.
Beálltam a parkolóba, két autó közé, ami kicsit felemásra sikerült, az én felemen alig maradt hely a kiszálláshoz, J. felén viszont repülőtérnyi maradt.
J. finoman jelezte, hogy neki könnyebb lesz kiszállni, lehet újra kellene próbálkoznom, mert magamnak nem sok helyet hagytam…
A szememben már villant is a szikra, és persze nem tudtam megállni, hogy ne hülyéskedjem el:
-Azt akarod mondani hogy kövér vagyok??!! -műfelháborodtam.
– Nem szívecske, de nem fogsz kiférni az ajtón.- mosolygott rám szelíden J.
( J. imádja minden kerek porcikámat, pontosan ez a tény ad nekem lehetőséget arra, hogy lazán bepoénkodjak a témával, mert egyébként elég kényes pont nálam a dolog)
Természetesen ezek után csak kipréseltem magam a résen, ami merész tornamutatványokat eredményezett. J. halál nyugisan nézte ténykedésemet, csak a vigyor lett egyre nagyobb a fején.
Kiorigamiztam a testrészeimet, magam után rántva, a szokás szerint 10 kilós táskámat, majd közöltem J.-vel, hogy ÉN természetesen gond nélkül kifértem, csak a táskám az, ami túlméretes.
😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: