Kutya bajunk :)

Mióta megvan a házunk, és J.-nek az egyik szomszéd elejtette egy  beszélgetés során, hogy történt pár betörés egy-két utcányira tőlünk, J. azóta rágja a fülemet, kell egy kutya.

Kell, hát persze, nekem is, és macska is, kettő, egy fekete, és egy tarka, jó nagy dagadt, sárga szemekkel. Tavasszal…

Mert-érveltem- jön a tél, ki tudja mikor fogunk tudni beköltözni, ( az már látszik, hogy őszre nem nagyon 😀 ) és akkor mit csinál az a szegény kutya egyedül? Ki fogja etetni, ki fog vele foglalkozni? Ki fog télen, a mínuszba felmenni, enni adni neki? Sétáltatni?

És mit csinál majd egész nap egyedül?

J. kötötte az ebet a karóhoz, én tiltakoztam.

Egyszer már majdnem rábeszélte a szomszéd, az ő egyik kutyájukat, és már-már összeveszés lett a dologból, mert felnőtt, idegen kutyát meg végképp nem.

Ráadásul az elmúlt hetekben, még rengeteg intézni való akadt a ház körül, ami rám maradt, mert J. reggel 6 kor buszra ül, és este 7-8 óra, mire hazaér.

Úgyhogy jól lekaptam a 10 körméről, hogy könnyen mondja ő, hogy hozzunk kutyát, de bajom az nekem lesz vele…Vele IS.

Miután átmentem sárkányba, hanyagoltuk a kutya témát, de én meg egyik reggel, egyszer csak úgy ébredtem: Hmmm.Talán. Esetleg. Mégis.

( Úgy néz ki, vége a szezonnak a munkahelyemen, és B. kétségbe esett, hogy esetleg lesz 5 perc, amikor unatkozni fog. )

Szóval hülye fejem, és gyenge szívem megtörte a jeget, stikában elkezdtem kiskutyákat nézni a neten.

Német juhász, ez volt mindkettőnk vágya, más szóba sem került.

Ugye kitalálod mi következett?

Olyan piszkos aljas módon beleszerettem egy mocsok kutyapofiba, hogy egy pillanat alatt eldőlt a sorsunk.

Elküldtem J. nek a fényképét, persze ő volt a legboldogabb.

Megbeszéltük, hogy hétvégén elmegyünk megnézni, aztán, 2 hét múlva úgyis 1 hétig szabadságon leszek, hát elhozzuk.

Szerintem azt is kitalálod, mi lett a háztűznéző vége…

Állt J. karjában a kutyával, és mellette Barnaszemű, és néztek rám.

Hát így lett nekünk Leilánk. 🙂

Igaz se háza, se normális kerítés, etetőtálat a szomszéd néni adott, és vasárnap rohantam a Tescoba, játékokat venni, de életem két férfi tagja, olyan boldog, hogy ihaj.

Reggel ahogy J. elmegy a busszal, rohanok fel a kutyához, játszok vele egy órát, aztán vissza, zuhany, és irány a meló.

Délben kocsiba be, fél óra rohangáltatás, melóba vissza.

Este s.o.s. főzés, kocsiba be, büszkén sétáltatás.

De bevallom. Imádom a kis dögöt.

A kis okos fejét, ahogy 1 nap alatt belakta az udvart, és másnap már ő is együtt ugatta meg a szomszéd kutyákkal az úton közlekedőket.

Azt hogy a várttal ellentétben, nem nyúzza szét a féltett virágaimat, nem húzgálja le a szárítóról a ruhákat.

Azt hogy ha elfárad, össze vissza csámpázik, felbukik a saját lábában, és képes csillogó szemekkel bohóckodni, ha hallja hogy nevetek.

Azt, hogy 1 nap alatt megtanulta, hogy Barnaszemű nem szereti, ha harapdálja a kezét, és csodák-csodája, őt nem is harapdálja.

Barnaszemű egyébként is, a maga kis befelé örülős módján reagálja a dolgokat,  csak én, aki olvasok benne, látom rajta, hogy mennyire örül, és a kutya is érzi, mert tegnap már úgy aludt el, hogy nagy boldogan Barnaszemű cipőjét rágta, az meg simogatta a hasát.

Családi ház, gyerek, kutya. Tök nyál, nem ? 😀