Tegnap az én 16 évesem késő jött haza. Sok az órája pénteken, én már otthon voltam, ilyenkor hamarabb végzünk egy kicsit. Zsömlét sütöttem neki, igazi házi zsömlét, mert nagyon tud értékelni minden ilyen “anyakényeztet ” megnyilvánulást.:)
Kisomfordált utánam a konyhába, szorosan ölelt, és közben dörmögött:
-Szeretlek.
-Már legalább két hete meg se öleltelek! ( Csak reggel kisfiam, mikor indultál 🙂 )
– Mostanában néha csúnyán beszélek veled, ne haragudj. ( Én konkrétan nem emlékszem, de ha te most így érzed hát mondok pár “feloldozó” szót neked 🙂 )
Imádom. Ezek a pillanatok nekem mindent jelentenek. Mert látom, olvasom, úton út félen, hogyan távolodnak el ennyi idősen, hogy szemtelenek, csavarognak, nemtörődömök.
Az, hogy kamaszként ki tudja mondani nekem ezeket a szavakat, a világon mindennél többet ér.
Amikor este tanulunk, és mikor végzünk, a buksi fejét az ölembe teszi, és még annyi fontos megbeszélnivaló akad.
Valami nagyon jól sikerült kettőnk között.
Nem tudom, hogy a 12 , csak kettesben töltött év, vagy más, de hálát adok érte az égnek hogy így alakult.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: