Írtam már, hogy öcsémnek 5 évvel ezelőtt remekül sikerült a családbővítés, egyszerre lettek nagycsalád. Hármasikreket hozott a gólya 🙂
Sógornőm tegnap felhívott, nagynéni jöhetne, éjszakára is, mert öcsi valahol külföldön, neki pedig halaszthatatlan ügyben utaznia kellene.
Persze, nagynéni megy, nem nagy dolog, sokszor voltam már velük.
Szeretem is ezeket az órákat, napokat, hiszen egy kicsit újra “kisgyerekes” lehetek. 🙂
Még nem voltak 1 évesek amikor már nálam aludtak, hol a két csaj, hol pedig Levente.
Mókásak voltak ezek a napok, újra cumisüveget melegíteni, babakocsit cipelni, fürdetni, altatni, nagyokat játszani.
Amikor már épp tudtak pár szót beszélni, és a szüleik elutaztak, itt hagyva nekem egy nagy bőröndöt, tele ruhákkal. Na igen, Levi ruháival még csak, csak boldogultam, na de honnan tudjam, a sok csajos cucc közül, melyik, kié??
Erre azt találtam ki, hogy reggel szépen odavonultunk a bőröndhöz, és én felmutattam a különböző ruhadarabokat, ők meg megmondták az éppen kié. Ja. Első nap. Mert hogy másnap már elbohóckodták, és össze vissza kamuztak 🙂 A kis disznófülűek 🙂
Aztán szilveszterkor is tök jó volt, mert szánkózni mentünk, de hamar megunták a hóban bóklászást, ezért a lányok felültek a szánkóra, de csak anyuval együtt voltak hajlandóak, Levi viszont nem akart szánkóra ülni, őt vegyem fel, úgyhogy egyik kézzel húztam a szánkót, ( anyu plusz két kétéves) másik kezemben cipeltem Leventét. Nos ezek után nagynéni kidőlt mint a postamaci, velük együtt 8 órakor, és összes emlékem annyi az éjfélről, hogy felébredtem a tűzijátékra, rápillantottam az alvó gyerekekre, aztán fordultam egyet, és szunya tovább 🙂
Az az igazság, hogy nagyon jó gyerekek, kiegyensúlyozott, vidám kis csapat az övék.
Persze azért mindenki vérmérsékletének megfelelően. 🙂
Mert még a kis tündérlány szelíden tűrte a mandulakivétel megpróbáltatásait, csak némán pityeregve, amikor épp nagyon fájt az a torkocska, addig szélvész kisasszony nemes egyszerűséggel összekarmolta az egyik orvost, a másikat meg megharapta, amikor műteni készültek 😀 De pont ezért imádnivalóak. Az egyik a kis szelíd babaságáért, a másik az állandó tűzért ami benne ég, a harmadik a nagy komoly szemeiért, és a kis cérna hangjáért. 🙂
Szóval ma este újra edzünk egy kicsit J-vel, milyen is az élet kisgyerekesként.