Jöjjön hát a következő felvonás, a : költözés.
Megvolt az esküvő, szépen felrakosgattam lelkem szeretem emlékeinek polcára az élményt, amikor a nyakunkba szakadt a tény: 2 hét múlva költözés.
A ház pedig úgy állt, hogy a fürdőszoba éppen készen volt, a fűtés is, de se konyha nem volt, a szobák pedig még frissen vakolva, padló nélkül.
Úgyhogy az esküvő másnapján egész álló nap gletteltünk J.-vel.
Azt már tisztán láttuk , hogy készen nem leszünk, annyit lőttünk be magunknak, hogy a hálónkat, és Barnaszemű szobáját lakhatóvá tegyük.
Barnaszemű idén érettségizik, egyébként is nehezen viseli a megszokottból való kiráncigálást, úgyhogy nekem az volt a legfontosabb, hogy az ő kis vacka meglegyen. A többi meg….hát majd alakul.
Apu egy barátja kifestette a két szobát, az utolsó héten, mi pedig 3 éjszaka alatt leraktuk a padlót J.-vel, Barnaszemű szobájában.
Közben pedig csomagoltam össze a “régi” lakásban a dolgainkat, karnist vettem meg WC kefét, takarítottam az újban, hogy legyen hová tenni a cuccokat, és takarítottam a régiben, bár J. azt mondta, én vagyok az egyetlen ember a földön, aki még arra is ügyel hogy a régit tisztán adja át. De nekem valahogy ciki lett volna, ha otthagyom a pókhálókat a falon, ahol elhúztuk a szekrényeket, és a konyhában a koszos csempét, a gáztűzhely mögött.
Szombaton jöttek a tesómék segíteni, J. unokaöccse, és egy ismerősünk. J. a munkahelyéről kölcsön kapta a teherautót, és hamarosan az is kiderült, milyen jó hogy már Barnaszeműnek is van jogosítványa.
Cakli-pakli délre már minden holmink az új helyén volt. Egy része jött velünk a házba, egy része apukámhoz dajkaságba, még elkészül a végleges helyük, és anyuhoz is becsempésztünk néhány bútordarabot.
Délután összeraktuk Barnaszemű számítógépét, beállítottuk a TV-ket, az asztalt, mikrót, szóval igyekeztünk egy élhető életteret kialakítani magunknak.
Azt azért még el kell mondanom, hogy a mi szobánkban a padló már nem lett kész, és anyukámtól kaptunk egy új ágyat, ami viszont nem érkezett még meg, úgyhogy J.-vel az első két hétben, a csupasz szobában aludtunk, a régi ágy szivacsán, és zsákokból öltözködtünk.
A vasárnapot még a “régiben” töltöttük, egyrészt még mindig takarítottam, másrészt J. leszerelte a csillárokat, polcokat, egyebeket.
Aztán vasárnap este átadtuk a kulcsokat, és onnan már hivatalosan, és végérvényesen M. utcai lakosok lettünk 😀
Leila pár napig rohadtul nem tudta hová tenni a dolgokat, hogy most már nem megyünk el soha, hetekig a teraszon aludt a fotelban, és elég sok logisztikába került, mire beszoktattuk őt a jó kis szalmával bélelt kutyaházába.
Lassan aztán helyre kerültek a dolgaink, lett padlónk, ágyunk, szekrényeink, függönyök.
Napról napra, lépésről lépésre otthonosodott a ház azon része, amit már befejezettnek mondhatunk.
Barnaszemű kapott polcokat, egy kis komódot, befogadta a két legnagyobb növényemet, cserébe azért, mert az övé a legnagyobb szoba.
Most úgy néz ki, hogy az idén már kb így maradunk, a konyha, a nappali, és egyebek nélkül, egyelőre a kádba állított lavórban mosogatok, és a nyári konyhában főzök, nincs egy csomó mindenünk, igazából elfogyott az összes pénzünk, de sokat beszélgetünk erről mostanában, hogy hiába a nehézségek, a hiányok, valahogy olyan hihetetlenül boldog most mindenki.
Barnaszemű repül haza, nem győzi elégszer elmondani mennyivel jobb itt lakni, sokkal vidámabbnak, felszabadultabbnak látom. Boldogan cipeli haza a barátait háztűznézőbe, és látszólag cseppet sem zavartja, ( mondjuk a barátait sem) hogy a nappalink még nyers vakolat, egy kanapéval, és a konyhaasztallal amin eszünk.
J. -nek sokat jelent, hogy most már nem külön töltjük a hétvégéket, én “lent” ő “fent”.
Én pedig minden egyes nap valami végtelen nyugalommal, és elégedettséggel fekszem le este, mert bár az életünk korántsem könnyű, és néha megesznek a mindennapok gondjai, minden egyes nap megfizetjük az árát az álmainknak, de igazi család vagyunk, meghitt, meleg, békés otthonnal, és olyan szeretetben élünk, amiről más csak álmodik egész életében.
