Csak ülök és mesélek…1.

Ígértem hogy jövök, igaz kicsit hosszúra nyúlt a csend, de már megszokhattátok 🙂

Szóval túl vagyunk ám az esküvőn, a költözésen, a szalagavatón.

Mesélek is szép sorjában, bár azt hiszem, több bejegyzésre bontom, mert sok lesz ám az írnivaló.

Az ESKÜVŐ.

Volt már nekem egy, valamikor réges-régen 20 éves koromban, és bár nem szeretném az akkori érzéseimet megtagadni, esetleg kicsinyíteni, hiszen igazán szerelmes voltam, és boldog, de valahogy sehogy sem úgy alakult, ahogy ÉN szerettem volna. Így utólag mindig is rossz szájízzel gondoltam vissza rá, és néha szerettem volna elfelejteni. Leginkább talán az volt  hibám, hogy túlságosan hagytam magam befolyásolni, és sok mindenben megalkudtam, az egyszerűség kedvéért.

Vagyis azt már tudtam, hogy mit nem szeretnék.

Az első tehát amit megfogadtam, hogy nem hagyom magam befolyásolni, és mindenből a maximumot szeretném kihozni. Persze ne gondold, hogy hetedhét csodát, és rózsaszín hintót álmodtam meg, inkább csak azt szerettem volna, ha ez valóban az ÉN napom lesz, és RÓLUNK szól.

Azt már említettem, hogy amint meglett az időpont, csodák csodájára elkelt a lakás is, úgyhogy feladta a leckét az élet.

De persze B. nem ijed meg, de nem ám 🙂

A legfontosabb a ruha volt, természetesen. B. fejében élénken ott élt a kép, hogy rózsaszín is legyen benne, és persze csipkés. 

Egyik este hasaltam az ágyon, böngésztem a netet, képet keresve az elképzelésemről, amikor J. fölém állt, és megszólalt:

Fehér ruhát szeretnél, csipkéset, térd fölé érőt, mellrészig szűkebbet, onnan bővülőt. Az biztos hogy lesz rajta rózsaszín, ( volt hozzá egy rózsaszín fodros alsószoknya, ami kicsit kilógott a ruha alól 🙂 ), hosszú ujjú lesz, csipke ujjakkal. 

Felültem az ágyon, és csak néztem rá nagyra nyílt szemekkel.

A hajadban virágok. (Virágos hajtűket vettem már régebben)

Honnan tudod?-kérdeztem. Hiszen még senkinek nem beszéltem arról, milyen ruhát szeretnék. Neki sem.

-Tudom- mosolygott, és indult az ajtó felé. Majd visszafordult: -Ja! És rózsaszín cipőd lesz!

Imádtam őt abban a percben. És ha lett is volna vajmi kétségem az felől, hogy ő az az ember akit nekem szánt a sors, az biztosan szertefoszlik abban a pillanatban.

Azt tudtam, hogy nem akarok kész ruhát, egyrészt esélytelennek éreztem, hogy találok olyat amit megálmodtam, másrészt nem vagyok konfekcióméret, néhány helyen kicsit többet, néhány helyen kicsit kevesebbet mért a teremtő 🙂

Akkor varrónő…

Lázasan bújtam a hirdetéseket, árajánlatot, referenciákat, mindent. Kezdtem elveszni az adatok között, ki válaszolt már, hol, mit ajánlottak.

Aztán apu kedvese, egy este beültetett az autóba, autóztunk pár falut, és bemutatott egy tündéri hölgynek.

Be kell vallanom férfiasan, hogy én előtte alaposan kihisztiztem magam J.-nek, ( amit J. szokás szerint angyali nyugalommal tűrt) hogy tuti hogy egy eldugott kis faluban nem fogom megtalálni álmaim varrónőjét.

És akkor már kis is találtátok. 🙂

A kedves kis hölgy pontosan az általam megálmodott ruhát varrta meg, villámgyorsan, és olyan áron, hogy kétszer kellett megkérdeznem hogy jól hallom-e, mert kb a négyszeresére számítottam.

Azért persze előtte még volt egy köröm, mert az alapanyagokat viszont nekem kellett megvennem.

A hozzánk közelebbi két nagyváros egyik boltjában sem találtam megfelelőt.

Nyakamba szedtem hát a fővárost, interneten kinéztem számos címet.

Ahogy teltek az órák úgy lettem egyre csalódottabb, mert sehol sem volt az általam megálmodott csipke.

Amit mutattak, mind függönyszerű volt, vagy volt ám gyönyörű angol import….métere 25 000 Ft.

Ahogy lógó orral sétáltam vissza a kocsihoz, ahogy oldalra néztem, egyszer csak megláttam egy kirakatban rengeteg vég szövetet. Felnéztem a cégtáblára, textil kis- és nagykereskedés.

Benyitottam az ajtót, elrebegtem a kérésemet, és láss csodát! Azonnal terítették is ki elém álmaim csipkéjét, hímzett tüll anyagot, leheletfinomat, gyönyörűt. 🙂

Csodaszép lett a ruhám. Igazi királylányos, csajos, tündéri.

Aztán már csak apróbb beszerzések jöttek, harisnya, cipő, ékszerek, fehérnemű. Meghívók. Gyűrűk.

Apropó gyűrűk. Az utolsó héten lettek kész, és az ékszerész hiába rendelte meg időben, pénteken úgy hoztam el, hogy még nem volt ideje a fémjelet beleütni, ezért még vissza kellett vinni az esküvő után pár napra.

De hát ez igazán apró nüansz volt csak az esküvői készület forgatagában.

Jött a menü leszervezése, a fiúknak ruhapróba, cipővásárlás.

Az én tanúm nem is lehetett más mint Barnaszeműm. 🙂

( Közben beindult a költözés projekt is, úgyhogy a maradék időben, laminált padló keresése, fal színének kiválasztása, csempevásárlás, stb. De erről majd egy másik alkalommal írok 🙂 )

Lassan minden alakult, az utolsó hétre sínen voltunk, még csodaszép hosszú szempillákat is kaptam, úgyhogy a nagy nap reggelén, én tényleg királylánynak éreztem magam. 🙂

J. meg a herceg természetesen 😀

Én konkrétan végig vigyorogtam az egészet, nagyon boldog voltam, és tényleg, de igazán, minden úgy alakult ahogy szerettük volna.

J. tanújától még két fehér galambot is kaptunk, amiket az esküvő után elengedtünk. ( Estére mindketten hazaértek, pedig majdnem 100 km-ert kellett repülniük. )

Az étel finom volt nagyon, a panzió tulajdonosa kitett magáért, mondjuk sok éves barátság fűzi anyukámhoz.

J.-vel az esküvő után a panzióban is aludtunk, és hosszú hetek után ez volt az első alkalom, hogy órákon keresztül csak bambultunk a TV előtt.

Meg persze nagyon sokat beszélgettünk, meg szerettük egymást, meg tanulgattuk, hogy mi most akkor férj vagyunk, meg feleség. 🙂

Jó buli volt, na. Pont amilyennek megálmodtam. 🙂

( És akkor legközelebb majd folyt. köv. a költözéssel…)